Sport

2015.01.27. 10:48

DVTK: A Slovan védője is képbe került

Miskolc - Krstic megfelelt és első meccsén máris "rengeteg" labdát szerzett a középpályán.

Miskolc - Krstic megfelelt és első meccsén máris "rengeteg" labdát szerzett a középpályán.A hétfő kora délutáni, Tatran Presov elleni edzőmérkőzés előtt kiderült, hogy a grúz, legutóbb Szigetszentmiklóson játszó és Diósgyőrben próbajátékon lévő Iraklij Kvekveskiritől elköszöntek az Andrássy úton, így ő már nem melegíthetett be az összecsapásra. Viszont a klub szóbeli egyezségre jutott a szerb Milos Krsticcsel, vagyis a 27 esztendős - hazája mellett Franciaországot, Svájcot és Ciprust is megjárt - középpályás először húzhatott magára DVTK-mezt, szám szerint a 81-est. ,,Krsticcsel most a papírmunka következik - mondta az Észak-Magyarországnak Árki Gábor sportigazgató, aki azt nem árulta el, hogy a délszláv futballista mennyi időre kötelezi el magát az NB I-ben jelenleg dobogós borsodi együtteshez. - Kvekveskiri személyében egy becsületes, harcos labdarúgót ismertünk meg, de egyrészt már vannak hozzá hasonló típusú embereink a keretben, másrészt nem nyújtott többet azoktól, mint akik itt vannak, ezért nem marasztaltuk." - fogalmazott vele kapcsolatban Árki Gábor.

Hudak, Kovács G.

A hét első napjának felmérőjéről hiányzott a betegséggel bajlódó holland Julian Jenner, valamint a társakat csak a pályát elválasztó kerítés mögül, civilben nézte a brazil bekk, William Alves. Mint kiderült, ő kisebb sérüléssel küzd, s ha nem jön közbe semmi, akkor szerdán már újra be tud kapcsolódni a munkába. Ha már védő: a hírek szerint a diósgyőrieknek beajánlották a szlovák Slovan Bratislava 21 esztendős focistáját, David Hudakot. ,,Beszéltem a menedzserével... - ismerte el Árki Gábor, aki eképpen folytatta: - Nyilván sok függ attól, hogy miként rendeződik Kádár Tamás helyzete (erről már korábbi cikkünkben beszámoltunk - A szerk.), hiszen ha távozik, akkor gondoskodnunk kell a megfelelő pótlásáról. De nem csak Hudak van képben, hanem, mint már az több helyen is napvilágot látott, a paksi Kovács Gábor is."

Szombaton még lesz?

A felkészülési találkozót jobban nyitotta a Tatran, de aztán feljött a Diósgyőr, jó meccs kerekedett a csatából, amelyet végül egy ,,fával" a vendégek nyertek.

- Nagy terhelésben vannak a játékosok, vasárnap is edzettünk, így most egy kicsit tompák voltunk - kezdte az értékelést Sivic Tomislav, a piros-fehérek vezetőedzője. - Egy agresszív ellenfél ellen játszottunk, ami jól esett, hiszen ilyen mérkőzések várnak ránk a bajnokságban is. Szerettünk volna nyerni, ez nem sikerült, de igazából nem is érdekes az eredmény, sokkal fontosabb az, hogy lépünk előre, a jó irányba. Krstic magabiztos volt, sok labdát szerzett a középpályán, megmutatta, hogy jó játékos, ezt vártuk tőle, ezért hoztuk. Nem cseréltem le, hiszen először játszott a csapattal, és szüksége volt a percekre. Eddig mindenki a százszázalékot adta, minden edzésen, úgy, ahogy kell, Törökországban, az edzőtáborozás során már finomítani is fogjuk a játékunkat.

Az eredeti program szerint már csupán a külföldi felkészülés során vívna edzőmeccset a DVTK, ám a vezetőedző lapunk ezt firtató kérdésére azt mondta, szombatra még megpróbálnak itthon ellenfelet találni.

ÉM-MI


Jegyzőkönyv

Diósgyőri VTK - Tatran Presov (szlovák) 0-1 (0-0)

Diósgyőr, 250 néző. V.: Kátai.

DVTK: Antal (Rados, 46.) - Okuka (Szalai, 46.), Eperjesi (Bori, 70.), Kádár, Husic (Németh, 70.) - Marjanovic (Barczi, 46.), Egerszegi (Bognár, 60.), Krstic, Gosztonyi (Ho-Young, 60.) - Takács (Bacsa, 46.), Griffiths (Grumic, 60.). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Tatran Presov: Maros - Kacala (Jopek, 85.), P. Jacko, Dzurík, P. Lesko - Lipták (Kerestes, 46.), D. Jacko - D. Lesko (Hirka, 75.), Kralovic (Stasko, 65.), Dupkala (Micherda, 46.) - Ivanko-Macej (Kovalcik, 83.). Vezetőedző: Stanislav Varga.

Gólszerző: Stasko (74.).


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!