Sport

2014.11.16. 10:20

Más súlycsoportból jött a DVTK

Könnyed, nagy különbségű győzelmet aratott a Diósgyőr az MTK vendégeként.

Könnyed, nagy különbségű győzelmet aratott a Diósgyőr az MTK vendégeként.

A női kosárlabda NB I 4. fordulójában, szombaton a fővárosban lépett pályára az Aluinvent-DVTK csapata, az MTK Budapest vendégeként. A meccset a vendég gárda kezdte jobban, Coulibaly jól dolgozott az MTK palánkja alatt (0-7). Aztán a folytatásában a hazai gárda is beindult a termelésben (8-9), ám a játékrész végén ismét a diósgyőri center jeleskedett, nem csak pontszerzésben, hanem lepattanózásban is, és mivel a piros-fehéreknek a védekezésük is erőteljes volt, így az első játékrész végére 10 pontra nőtt a két együttes közötti különbség (12-22). A második tíz perc elején Bálint és Dubei húzta a Diósgyőrt, de nem csak ők voltak eredményesek, a labda járt körbe, minden vendégjátékosnak sikerült dobóhelyzetbe kerülnie, és mivel ezeket jó százalékkal használták ki, a DVTK előnye fokozatosan nőtt, a 15. percben már 20 pont volt a két együttes között (17-37). A Diósgyőr védekezése az eredményes támadójáték közepette kellően agresszív volt, így a második játékrész végére tulajdonképpen eldőlt a meccs (29-57).

Fordulás után

A térfélcserét követően Szécsi duplájával előbb harminc lett közte (29-59), majd Bias vágott be egy triplát, a jelentős előny birtokában pedig több felállást, figurát kis kipróbálhatott, gyakorolhatott a vendég együttes. A 26. percben Czank szerzett egy hárompontost, és ezzel 40-re nőtt a különbség (33-73), és ez triplazuhatagot indított el, mindkét oldalon távoli dobásokból gyarapították pontjaikat a csapatok.

Az utolsó tíz perc 42-85-ös eredményről indult, a kérdés csupán az volt, hogy elérik-e a százat a vendégek. A negyed elején úgy tűnt, hogy ezzel nem lesz baj, Dubei pontjai után már csak 10 pont hiányzott ehhez, hat és fél perccel a vége előtt (44-90). De aztán leállt a DVTK, mert az utolsó öt percben sok volt az eladott labda, és a pontatlanság a dobásokban, ám ettől függetlenül a vendégek játéka ezen az estén meggyőző és fölényes volt.


JEGYZŐKÖNYV

MTK Budapest – Aluinvent-DVTK

56-94 (12-22, 17-35, 13-28, 14-9)

Budapest, 250 néző. V.: Gorka, Makovsky, Válé.


MTK Budapest: MEDGYESSY (12/3), Semsei (7/3), Orsó (3), Vincze (10), Barnai (11). Csere: Turóczi (-), Böröndy (6/6), Szabó V. (1), Suppán (2), Orbán (-), Zsilinszky (4), Baksa (-). Vezetőedző: Stevan Cupic.

Aluinvent-DVTK: Horváth B. (9), Czank (12/6), BÁLINT (13/3), Snytsina (7/3), COULIBALY (17). Csere: DUBEI (17/6), BIAS (10/3), Szécsi (7), Szabó P. (-), Arad (2), Sikora (-). Vezetőedző: Miguel del Jesús López Alonso.


Kipontozódott: Turóczi a 24., Orsó a 38. percben.


Stevan Cupic: – A mai napon órási különbség volt a két csapat között, más szinten játszott a két gárda, megérdemelten nyert a Diósgyőr ilyen nagy különbséggel.

Miguel del Jesús López Alonso: – A szerdai hazai Európa Kupa mérkőzésünk előtt sok új dolgot tudtunk ma gyakorolni, és ezek jellemezően sikerültek is. Sajnos, az utolsó öt percben elvesztettük a koncentrációt, figyelni kell arra, hogy ez a jövőben ne így legyen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!