Sport

2014.11.14. 19:16

Bajnokot avatnak a quadosok

Miskolc - Szombaton délelőtt és a kora délutáni órákban a Borsod Volán népkerti salakmotor stadionjában ismét a quadosok játsszák majd a főszerepet.

Miskolc - Szombaton délelőtt és a kora délutáni órákban a Borsod Volán népkerti salakmotor stadionjában ismét a quadosok játsszák majd a főszerepet.

A Magyar Quad Track Bajnokság idei negyedik, egyben záró futamát bonyolítják le a megyeszékhelyen. Az eseménnyel kapcsolatban Popik János főszervező megjegyezte: előzetesen a lengyel motorosok is jelezték részvételi szándékukat, de egyéb okok miatt ezúttal nem tudnak részt venni a viadalon. A teljes magyar élmezőny azonban jelen lesz, hiszen idén már nem lesz több lehetőség a javításra.

Az eddigi három fordulóban Kazár Miklós uralmáról szólt a sorozat, hiszen a Prestige kategóriában rendre győzni tudott. Ettől függetlenül a bajnok címet még nem szerezte meg, ehhez szombaton is eredményesen kell motoroznia.

A program délelőtt 10 órától az edzésekkel kezdődik, 11-től pedig – továbbra is speedway lebonyolítás szerint – a futamokat rendezik meg. Popik János elmondta: szeretne a nap végén egy páros versenyt is tető alá hozni, ami újdonság lenne a motorosok részére is. A Quad Track Bajnokság záró futamára a belépőjegy egységesen ötszáz forintba kerül, 14 év alatt azonban ingyen látogatható a rendezvény.

ÉM-ME

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!