Sport

2014.01.23. 18:52

Rajczitól gólokat remélnek

A mezőkövesdiek új szerzeménye pénteken írja alá a bajnokság végéig szóló szerződését.

A mezőkövesdiek új szerzeménye pénteken írja alá a bajnokság végéig szóló szerződését.A Mezőkövesd Zsóry FC átigazolásokért felelős ügyvezető igazgatója, Hagyacki József csütörtökön délelőtt érdeklődésünkre közölte:

– Szóbeli egyezséget kötöttünk Rajczi Péterrel. A gólerős támadó pénteken délelőtt írja alá a bajnokság végéig szóló szerződését és ugyancsak pénteken kapcsolódik be nálunk a közös munkába.

Már dolgoztak együtt

A szabadon igazolható labdarúgó ezt mondta lapunknak:

– Nagyon várom már, hogy újra együtt dolgozhassak Véber Györggyel és Szlezák Zoltánnal. Véberrel még újpesti idejében munkálkodtunk együtt, akkoriban Mészöly Géza vezetőedző pályaedzőjeként ügyködött, Szlezák pedig akkor volt a mesterem, amikor az Újpest FC második csapatát irányította, s engem oda, vagyis a lilák „tarcsijához” száműzött a klub belga tulajdonosa. A kövesdieken kívül más ajánlataim is voltak, de a Véber-Szlezák duó prioritást élvezett nálam.

A hamarosan 33 éves játékos ezután arról beszélt, hogy a sárga-kékek keretének több tagját is nagyon jól ismeri.

– Sok egykori újpesti focizik Mezőkövesden – jegyezte meg Rajczi Péter. – Nem is olyan régen Horváth Tamás, Farkas Balázs, Bognár István, Balajti Ádám és Szalai Vilmos egyaránt klubtársam volt, de a többiek sem ismeretlenek számomra. Az élet egyébként a fociban is furcsa, olykor egyenesen különös eseményeket produkál. Ősszel még a Kecskeméti TE-Phoenix Mecano gárdájának tagjaként szerepeltem és amikor hazai környezetben fogadtuk a kövesdieket, csúnya vereségbe szaladtunk bele, 6-2-re kikaptunk. Akkor gólt lőttem a matyóvárosiaknak, most viszont hozzájuk kerülve majd a kecskemétiek hálóját kell bevennem, persze ehhez az is szükséges, hogy Véber György betegyen a csapatába.

Minél többször

Rajczival szemben természetesen az a mezőkövesdi elvárás, hogy minél többször találjon a kapuba, „segédpontjaival” segítse új együttesét.

– Gólokat és gólpasszokat kell gyártanom – folytatta Rajczi Péter. – Nagyon remélem, hogy ez így is lesz, a többit pedig meglátjuk. Az a lényeg, az a legfontosabb, hogy a csapat maradjon benn az élvonalban, ennek a célnak kell mindent alárendelni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!