Sport

2013.11.16. 11:43

MKC: Tizenöt percet nem lehet

Mezőkövesd - A Tatabánya vendégeskedik szombaton 18 órától a mezőkövesdi sportcsarnokban.

Mezőkövesd - A Tatabánya vendégeskedik szombaton 18 órától a mezőkövesdi sportcsarnokban.A férfi élvonal tizenkettedik fordulójában a Komárom-Esztergom megyeiek vonulnak majd ki a parkettre az MKC ellen, melynek edzőjét, Avar Györgyöt először nem erről a meccsről, hanem az egy héttel ezelőtti összecsapásról kérdeztük – ahol a vereség ellenére jó pár pozitívumot felmutatott együttese.– Örültem, hogy a gyenge kezdést követően, tíz-tizenöt perc után kezdtük összeszedni magunkat, igyekeztünk felvenni a Szeged ritmusát, időnként egész jó tempóban kézilabdáztunk – vágott bele a kövesdi tréner. – A védekezésünk ekkor már olyan volt, mint amilyet elképzeltem, tudtunk alkalmazkodni a Pick támadásaihoz. Javultak a párkapcsolati, például az átlövő-szélső, irányító-átlövő megoldásaink, amiket a jövőben tovább kell erősítenünk.

Azt mi vetettük közbe, hogy egy jó kapusteljesítményt is láthatott a népes publikum...

– Ez az alap a sportágban, de ezen a téren eddig is megvoltunk. Egy kapus akkor tud igazán produkálni, ha előtte megfelelőképpen összeáll a fal – fogalmazott Avar György, aki így folytatta: – Végül is az egyik értékmérő a közönség reakciója, azt, hogy harcolt, küzdött a társaság Magyarország egyik legjobb gárdája ellen, honorálták a szurkolóink. Természetesen összességében akkor lehet elmondani, hogy sikeres egy csapat, ha nyer, a Szegeddel szemben azonban ez nem lehetett realitás.

Képben vannak

Kívülről úgy tűnt múlt szombaton, mintha az MKC már átlendült volna azon a ponton, maga mögött tudná azt a „sokkot", amelyet egy-két meccsen nyújtott gyenge játék okozott.

– Erre egyértelmű választ nem tudok adni, talán majd ma este nyolc óra tájban... – csatlakozott a témához Avar György. – Még mindig hektikusak vagyunk, hol fenn, hol lenn, a Szeged elleni összecsapás után úgy érzem, mintha elmozdultunk volna felfelé, nagyon bízom benne, hogy tartani tudjuk ezt az ívet, de minimum stagnálunk. Az biztos, hogy mind az edzéseken, mind azokon kívül mindent elkövetünk azért, hogy jól szerepeljünk.

...és akkor elérkeztünk a Tatabányához. A mostani látogató nem pihent hét közben sem, miután hazai pályán fogadta a váciakat, s nyert 18-14-re.

– Ellenfelünk az élcsapatok közé tartozik itthon, nem csupán a játékosállománya erős, hanem sportdiplomáciában is – hangsúlyozta Avar György. – A tabellán a negyedik helyen állnak, vagyis ők az esélyesei az összecsapásnak. Az más kérdés, hogy esetleg milyen összetételben jönnek hozzánk. A hírek, hogy milyen sérültjeik vannak, hozzánk is eljutottak, de szerda óta sok minden történhet, történhetett... A Váccal szembeni találkozójukat adta az egyik televízió, mi ezt láttuk, tehát pontos képünk van róluk. A játékosok érzik a mérkőzés jelentőségét, ám egyik riválisnak sem lehet adni tíz-tizenöt perces előnyt...

ÉM-MI

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!