Sport

2013.09.22. 15:44

Jubilál az Üveghuta Kupa

A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt közötti X. Üveghuta Kupa elnevezésű hegyi kerékpáros időfutam versenyt október 6-án, vasárnap - új kategóriák bevezetésével - rendezi meg a Kis-Galya KSE.

A Bükkszentlászló-Bükkszentkereszt közötti X. Üveghuta Kupa elnevezésű hegyi kerékpáros időfutam versenyt október 6-án, vasárnap - új kategóriák bevezetésével - rendezi meg a Kis-Galya KSE.A hegyi- illetve országúti kerékpárral indulókat 20 kategóriába (újdonságot jelent a 100 kg feletti kategória) sorolják. A mezőny első versenyzője 10 órakor rajtolhat Bükkszentlászlóról az 5,3 km-es, 325 méter szintemelkedéssel nehezített táv teljesítésére, majd a többiek percenkénti indítással, a nevezés sorrendjében folyamatosan startolnak el, hogy megérkezzenek a Bükkszentkereszt határában kijelölt célba. Itt kell megjegyeznünk, hogy az indulók számát 220 főben maximálták a szervezők, érdemes tehát minél előbb leadni a nevezést.

Kedvezményesen (egyéniben 1800, párosban 3600 forintért) előnevezni szeptember 27-én, péntekig lehet a [email protected] e-mail címen, név, rajtidőpont, születési év, kategória (országúti/MTB), egyesület/Város pontos megadásával. Az előnevezési határidő lejárta után – október 4-én, péntekig - is tudnak előre rajtszámot biztosítani, de már a magasabb nevezési díjak (2300 és 4600 forint) befizetése ellenében. Nevezni természetesen még a verseny napján, a bükkszentlászlói rajthelyen is lehet majd.

A Fejes Gábor nevéhez fűződő 13:17 perces abszolút pályacsúcs „űridőnek” tűnik, de bizonyára lesznek, akik idén is ostromot indítanak a megdöntésére.

Becsatolt kerékpáros fejvédő használata kötelező, hiánya kizárást von maga után!

Bükkszentkereszten, a díjkiosztásnak is otthont adó, megújult Borostyán Étterem udvarán, minden távját befejező versenyző emblémázott üvegpoharat és az étterem jóvoltából frissen sült tócsnit és meleg teát kap. Az eredményhirdetésen egyedi üvegérmek és a Császári Éva keze munkáját dicsérő, festett kelyhek találnak gazdára. A jubileumi, tízedik Üveghuta Kupán külön jutalmazzák azokat a sportembereket, akik eddig minden évben ott voltak a rajtnál és persze a célban is.

A verseny létrejöttét fővédnökként Jámbor Flórián, Bükkszentkereszt polgármestere, védnökként Katona Ferenc miskolci önkormányzati képviselő támogatja.

A részletes versenykiírás megtekinthető a www.kisgalya.hu honlapon. További információt kérni Kirilla Lászlótól a 30/9284-233-as telefonszámon lehet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!