Sport

2013.01.17. 09:54

Végveszélybe került az ózdi labdarúgás

Akár meg is szűnhet az Ózdi FC NB III-as labdarúgócsapata, amely az utolsó helyen áll a Mátra csoportban.

Akár meg is szűnhet az Ózdi FC NB III-as labdarúgócsapata, amely az utolsó helyen áll a Mátra csoportban. Kedden délután játékosértekezletet tartottak az Ózdi FC NB III-as labdarúgó csapatának tagjai számára. A megbeszélésen a hírek szerint tizennégyen jelentek meg. Az összejövetel után Orlóczki Tibor, a harmadosztályú felnőtt gárda vezetőedzője bejelentette távozását.

– Felálltam, bedobtam a törülközőt – mondta a Harcsa becenévre hallgató szakember. – Ennek oka az, hogy a klub vezetése még a legminimálisabb feltételeket sem tudta és tudja biztosítani a munkavégzéshez, a működéshez, így pedig nem látom értelmét annak, hogy náluk maradjak. Sok sikert kívánok az ózdiaknak, akiket nagyon féltek, úgy látom, hogy végveszélybe kerültek. Ami pedig személyesen engem illet: újra szabad vagyok, várom az ajánlatokat, mást nem tehetek.

Kilátástalan

A vezetőedző szavai után felhívtuk Albert Csabát, az Ózdi FC elnökségének egyik tagját, aki kedvezőtlen folyamatokról számolt be:

– Azok a játékosaink, akik eddig bejártak, most elmennek, szabadon igazolhatók, oda mennek, ahová akarnak, vagy tudnak. Tartozásainkat kifizettük, megkapták az elmaradt pénzeiket és remélem, hogy valamennyien találnak új klubot maguknak. Ha a helyi és környékbeli játékosokkal – akikkel terveink szerint pénteken találkozunk – képesek leszünk elindulni és a tavaszt végigcsinálni, akkor ezt megtesszük, ellenkező esetben visszalépünk a tavaszi idénytől. Helyzetünk egyébként is reménytelen, már ami a bennmaradást illeti, hiszen mindössze 6 ponttal rendelkezünk, már most megyei I. osztályú gárdának tekinthetjük magunkat. Elnökünk, dr. Török Béla lemondott, azt nem tudom, hogy ki lép a helyére, ki ül majd a székébe. Mivel Orlóczki Tibor lemondott, így edzőnk sincs, egyelőre nem is kell, hiszen csapatunk sincs... Pillanatnyilag eléggé kilátástalannak tűnik a helyzetünk, személy szerint nem látom a fényt az alagút végén. Még annyit, hogy önkormányzatunktól kapunk ugyan pénzt, de ez nem elegendő arra, hogy az NB III-as csapatot fenntartsuk, helyben pedig nincsenek tehetős vállalkozók, akik pénzt áldoznának erre a sportágra.

ÉM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!