Sport

2012.03.29. 13:55

Bundabotrány - Újabb két REAC-futballistát gyanúsítanak

  Budapest, 2012. március 29., csütörtök (MTI) - A nemzetközi fogadási csalások ügyében a REAC két korábbi labdarúgóját gyanúsítottként hallgatták ki szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai.

 

Budapest, 2012. március 29., csütörtök (MTI) - A nemzetközi fogadási csalások ügyében a REAC két korábbi labdarúgóját gyanúsítottként hallgatták ki szerdán a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai.

Fazekas Géza, a KNYF szóvivője az MTI érdeklődésére csütörtökön elmondta, hogy a beidézett Sz. Leventével és F. Balázzsal - mindketten kapusok - szemben egy rendbeli kötelességszegés a gyanú. A megalapozott gyanú alapján egyikőjük 100 ezer forintot, a másikuk 2500 eurót kapott egy mérkőzés jogellenes befolyásolásért.

Hozzátette: mindketten panaszt jelentettek be a gyanúsítás ellen, tagadták a terhükre felrótt bűncselekményt, de szabadon távozhattak.

Az ügy kapcsán Fazekas elmondta, hogy az egyik korábbi REAC-játékossal, K. Vincével szemben megszüntették az előzetes letartóztatást.

Összesen eddig 13 korábbi vagy jelenlegi rákospalotai labdarúgót állítottak elő az ügyben: február 15-én S. Balázst, majd február 28-án további hat futballistát, K. Vincét, Cs. Gergőt, K. Andrást, V. Zoltánt, K. Balázst és E. Károlyt állították elő, kedden pedig újabb négy futballistával, P. Tiborral, S. Tamással, T. Gáborral és Ny. Krisztiánnal bővült a REAC-hoz köthető gyanúsítottak névsora.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!