2008.05.02. 18:44
A Fradi kabalaállatát is kiállították a rangadón
<p>A Ferencváros egyik játékosán kívül a zöld-fehérek kabalaállatát, a Zöld Sast is kiállította Kassai Viktor csütörtökön, a FTC-Kecskemét másodosztályú rangadón.</p>
A sast megszemélyesítő férfi állítólag az első félidőben, egy vitatott szituáció után odaszólt a játékvezetőnek, aki a szünetben jelezte, hogy a második játékrészben nem látná szívesen a pálya mellett a sportszerűtlenül viselkedő kabalaállatot.
A mérkőzéseket a pálya mellől figyelő Zöld Sas a második félidőben kénytelen volt egy másik helyről nézni a találkozót.
Mint arról már hírt adtunka rangadó feszült hangulatban ért véget. Az utolsó percekben Kassai kiállította a Fradi hátvédjét, Dragónert. A lefújás után néhány zöld-fehér szurkoló a pályára rohant, majd később pár száz fradista megpróbálta betörni a vendégszektor kapuját, ezt azonban a rendőröknek sikerült megakadályozni. Ezért a drukkerek kővel, Molotov-koktéllal, különféle üvegekkel és a helyükről kitört jelzőtáblákkal is dobálni kezdték az egyenruhásokat, illetve a Könyves Kálmán körúton közlekedőket. Emiatt, illetve a sok törmelék miatt egy ideig a főút forgalmát le is kellett zárni. A meccs utáni oszlatás közben senki sem sérült meg, 11 szurkolót előállítottak. Kettő ellen az ügyészség folytatja a nyomozást, hivatalos személy elleni erőszak gyanújával. A többiek ellen a kerületi rendőrség indított szabálysértési eljárást.
A Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 2-1-re kapott ki a Kecskemét együttesétől a másodosztály Keleti csoportjának csütörtök esti rangadóján, így már csak matematikai esélye maradt a feljutásra. Már csak öt forduló van hátra az NB II küzdelmeiből, és a Fradi 11 pontos hátrányban van a listavezető Kecskeméttel szemben.
Kapcsolódó cikkek:
A Fradi kikapott a Kecskeméttől, már csak matematikai esélye van a feljutásra
Ferencváros labdarúgócsapata hazai pályán 2-1-re kikapott a Kecskemét együttesétől a másodosztály Keleti csoportjának csütörtök esti rangadóján, így már csak matematikai esélye maradt a feljutásra.
Rendőri oszlatás a Fradi meccs után - 11 szurkolót előállítottak
Összecsaptak a Ferencváros szurkolói a rendőrökkel csütörtök este a Fradi pályánál, miután a fővárosi csapat kikapott a Kecskeméttől.