Hirdetés

2024.02.16. 00:56

Sorsod Borsod- Mixersuli pethőtomival

Visszatér szülővárosába, Miskolcra a híres-hírhedt bármixer és gasztronómiai szakember, pethőtomi.

Olyan nagy múltú helyek fűződnek munkásságához Miskolcon, mint a Club Havana-Réteskék, a Manana, a Collins, a Bors Étterem, a Laza Bor Bár, és egy olyan hosszú távú sikeres bármixer képzés, aminek köszönhetően 2000 és 2013 között sok sikeres végzős hallgató tudott szinte azonnal elhelyezkedni és kamatoztatni frissen szerzett tudását. 

 

Tamás a 10 évvel ezelőtti válását követően sem morálisan, sem pedig szakmailag nem érezte úgy, hogy Miskolcon kell folytatni az addig nagy munkával és odaadással kitaposott utat. Mivel már korábbi éveit tekintve is inkább Budapesthez fűzték nagyobb szakmai sikerek, ezért egyértelmű volt, hogy a cél székes fővárosunk lett. 

Hirtelen nagy űr alakult Miskolc belvárosi vendéglátását tekintve, hiszen egy csapásra tűntek el olyan fontos üzletek, amelyek a mai 40-es 50-es korosztálynak korábban törzshelyükként szolgáltak.

 

Az elmúlt 10 év inkább olyan vendéglátói szakértői megbízatásokról szólt, melyekben Tomi már kellő gyakorlattal rendelkezett. 

Olyan nulláról induló nagy nevű budapesti egységek bevezetésére szerződött, melyek között nem egy Michelin vagy 4* Superior ház is teret kapott, legyen az Tokaj-Hegyalja, Esztergom, Budapest, vagy Békés. 

Bár szakértői munkáinak köszönhetően tapasztalatai gazdagodtak és szakmai ázsiója csak felfelé ívelt, de nagyon nehezen küzdött meg a “munkahelyi ártalomként” említhető betegségével, ami nagy feladatot rótt a mindennapi feladatok megvívására...de ez mára szerencsére a múlté. 

 

A legfontosabb lendítő erő azonban mégis az, hogy közel tizennégy éves kislányához végleg közelebb kerüljön úgy lelkileg, mint fizikailag. “Mert ez a kapcsolat minden pozitív törekvésemnek az alapjául szolgál.

Nagy örömmel tölt el, hogy az elmúlt két hétben nagyon sok megkeresést kaptam, biztatást és szeretetet régi törzsvendégeimtől, barátoktól, megbízóimtól, családtagoktól.

 - mondja Tamás, üdvözölve hazajövetele körülményeit.

Mindezt utólag is köszönöm mindenkinek

- mondja alázattal.

Sajnálattal tapasztalom, hogy kellően szegényes most a felhozatal a minőségi vendéglátóhelyek tekintetében

- ecseteli a frissen látottakat.

Mint minden más iparág, úgy a vendéglátás is munkaerőhiánnyal küzd. Reméljük a “Mixersuli pethőtomival” ismét lehet egy reménysugár a pultos-mixer-bartender, vagy borértő munkaerő utánpótlásának tekintetében.

 

 - Nagy büszkeséggel tölt el - mondja Tamás - , hogy a 2000-es évek elején indított Mixer tanfolyamok akkori végzősei közül, többen még ma is- de már immáron a szakma nagyjaiként végzik munkájukat Miskolc, vagy akár Budapest meglévő minőségi vendéglátó egységeiben.


“Több mint 20 éve már, hogy elvégeztem a PethőTomi féle bármixer tanfolyamot. Én személy szerint nagyon megtaláltam a helyem ebben a szakmában és azóta sem bántam meg, hiszen több mint 20 éve egy ikonikus miskolci vendéglátó egységben dolgozom a szakmában”.

 

Kövy Ádám az Impresszó étterem barmanagere


“Már évek óta sikeres felszolgálóként tevékenykedtem, mikor a  2000-es évek elején, ráépülő képzésként végeztem el Tominál a bármixer tanfolyamot, ezáltal is komplexebbé téve szaktudásomat.”

 

Tóth Sándor felszolgáló mester, a Rossita étterem üzletvezetője


“A Tominál elvégzett tanfolyam szükséges volt ahhoz, hogy még inkább magabiztos legyek az általam vezetett bár pultja mögött. Ez a tanfolyam csak tovább inspirált arra, hogy csak a magas minőséggel érdemes foglalkozni!”

 

Dr. Paranai Endre a Ficzak Spirit Bár tulajdonosa, üzemeltetője


“Fiatalon végeztem el Tominál a bármixer tanfolyamot és évekig élveztem ennek gyümölcsét. A mai munkámhoz is óriási segítséget nyújtott az a kapcsolati tőke amit a vendéglátásban töltött évek alatt szereztem”.

 

Oláh Angéla, korábban évekig a Manana és Impresszó üzletek bármixere, jelenleg a Kosztolányi Ingatlan Csoport ingatlanszakértője


Nem csak Tamás hazajövetele adhatja most az inspirációt az érdeklődők számára, ugyanis záros határidőn belül a Miskolci városvezetésnek is köszönhetően, több komoly vendéglátó egységgel fog bővülni városunk.

 

Reméljük, hogy a tanfolyami friss végzősök, szinte azonnal munkához tudnak majd jutni és ismét elmondhatjuk, hogy az országban az egyik legprofibb és magas minőségű bárkultúra jellemzi majd városunk éjszakai életét.

A most induló tanfolyam egyediségét az is adja, hogy Tamás az elmúlt 30 év tapasztalatát is beledolgozta az oktatási tananyagba, legyen az egy üzletnyitáshoz szükséges szakhatósági ügyintézés, HACCP alapelvek ismerete, koncepció alkotás, rendezvényszervezési ismeretek és azok megtérülésének számítási alapjai.

A tanfolyam helyszínéül a prémium minőséget képviselő Ficzak “high-class” minőségű bár szolgál majd, ami jelenleg is a miskolci italfogyasztási kultúrának az egyik, - ha nem a - legmagasabb minőséget képviselő pontja!

Start: márciusban

Részletekről érdeklődj telefonon: 06/20-508-74-84 , vagy e-mailen: [email protected], illetve Facebookon: Pethő Tomi néven! 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!