Közel–keleti konfliktus

2024.06.05. 10:59

Izrael javít a gázai foglyok fogva tartási körülményein

Az izraeli–palesztin háború 243. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Izraeli harcjárművek sorakoznak a Gázai övezet és Izrael határán 2024. június 3-án

Forrás: MTI/AP

Fotó: Leo Correa

A hétvégén ismét működőképes lehet a gázai ideiglenes tengeri móló

A hét végére ismét működőképessé válhat a Gázai övezet partjainál kialakított ideiglenes tengeri móló, amelyet nemzetközi együttműködéssel az amerikai hadsereg hozott létre a segélyek bejuttatására - közölte a védelmi minisztérium helyettes-szóvivője szerdán. 

Sabrina Singh a Pentagon sajtótájékoztatóján elmondta, hogy 

amint az úszó létesítményt ismét sikerül a tengerágyhoz rögzíteni, újraindulhat a segélyek partraszállítása. Hozzátette, hogy a tengeri apály és dagály, valamint az időjárási körülmények függvényében elképzelhetők ismételt szünetek a móló működésében, amelyen a hajókon érkező segélyszállítmányokat kamionokra rakodják át. Hozzátette, hogy a létesítmény előzetes költségszámítása szerint a kialakítás és helyreállítás eddig 230 millió dollárba (mintegy 85 milliárd forint) került. 

A kikötői móló vízen lebegő katonai létesítmény, amelyet horgonyokkal rögzítenek a tenger fenekéhez, valamint bárkák is részt vesznek a stabilizálásában. Május végén a móló működését fel kellett függeszteni, miután a viharos időjárásban több bárka leszakadt róla, és a közeli partoknál megfeneklett. 

A Pentagon illetékese azt is közölte, hogy 

a Libanonban működő amerikai nagykövetség minden alkalmazottja és diplomatája biztonságban van, miután a külképviselet közelében lövöldözés volt.

 Hozzátette, hogy a keddi incidens körülményeit vizsgálják. A libanoni hatóságok a támadót semlegesítették.

Többen megsebesültek Észak-Izraelben a Hezbollah drónjának támadása miatt

A libanoni síita Hezbollah milícia támadó drónja megsebesített tizenegy embert, egyiküket életveszélyesen Észak-Izraelben, a határhoz közeli, drúzok lakta Hurfis faluban - jelentette be az izraeli mentőszolgálat szerda este 

A dróntámadás nem váltott ki légvédelmi riadót, az emberek ezért nem menekültek az óvóhelyekre az ellenséges csapás elől.

 

A nahariai kórházban riasztották az egészségügyi személyzetet a sebesültek fogadására. A támadás áldozatainak elsősegélyt nyújtó egyik mentős is megsebesült egy újabb lövedéktől. 

Jeruzsálem óvárosában a támadással egy időben tízezrek részvételével tartották a Jeruzsálem napi "zászlótáncoltató" felvonulást. Ezen szélsőséges zsidó fiatalok tucatjai összecsaptak palesztinokkal, majd a rendőrség szétválasztotta őket. Öt felvonulót letartóztattak, mert az eseményről tudósító újságírókat is megdobálták különböző tárgyakkal. 

A gyalogmenet, mint minden évben, ezúttal is áthaladt a főként palesztinok használta, a kelet-jeruzsálemi arab városrészbe vezető Damaszkuszi kapun, és végigvonult az óváros muszlim negyedének utcáin. 

A délelőtti óráktól kezdve több száz zsidó ment fel a Templom-hegyre az al-Aksza mecsethez, az iszlám - Mekka és Medina után - harmadik legszentebb helyéhez. Köztük volt a kormánykoalícióban részes Zsidó Erő párt több politikusa, minisztere is. 

A rendőrség nagy erőkkel biztosította a rendezvényt, melyen számos erőszakos incidens is történt. 

A Jeruzsálem napon a város keleti felének 1967-es, a hatnapos háborúban Jordániától való elfoglalására, az izraeli megfogalmazásban a város újraegyesítésére emlékeznek annak zsidó naptár szerinti évfordulóján, ijár hónap 28. napján, amely idén június 5-re esett. 

Szerdán emellett az izraeli parlament, a kneszet első olvasatban elfogadta azt a törvényjavaslatot, amely meghosszabbítja a Gázai övezetben folyó katonai konfliktusra vonatkozó rendkívüli rendeletek érvényességét, ezek nyomán a biztonsági foglyok nem találkozhatnak ügyvédeikkel. Ez a rendelet az október 7-i terrortámadás során vagy azóta, a Gázai övezetben zajló harcokban elfogott iszlamista fegyveresekre vonatkozik. December 18-ig hosszabbították meg, és további sorsát a törvényhozó és alkotmányozó bizottság fogja megvitatni.

Izrael javít a gázai foglyok fogva tartási körülményein

Izrael bejelentette szerdán, hogy javítani fog a foglyul ejtett palesztin fegyveresek fogva tartási körülményein, miután emberi jogi szervezetek petíciója hatására a legfelsőbb bíróság elkezdte vizsgálni a viszonyokat az ország déli részén, a Negev-sivatagban lévő, Szadé Téman börtönben.

Az emberi jogi szervezetek követelik a kínzásról és a rossz fogva tartási körülményekről elhíresült börtön bezárását. A panaszos beadványt szerdán vette napirendjére az alkotmánybíróságként is működő legfelsőbb bíróság – jelentette a közszolgálati média.

A tervek szerint a Szadé Témanban fogva tartottak egy részét átviszik máshova, az eddigi hétszáz helyett csak kétszáz rab marad ott, valamint fejlesztik az infrastruktúrát az Ofer börtönben, és létrehoznak egy új börtönkórházat.

A fogva tartás körülményeinek javítására tanácsadó bizottságot hoznak létre nyugalmazott katonatisztekből. Hatáskörükbe tartozik majd a foglyul ejtett Gázai övezeti palesztin fegyveresek elhelyezési körülményeinek vizsgálata, és bejárásuk lesz a hadsereg (IDF) azon létesítményeibe, ahol van börtön.

Az izraeli Polgárjogi Szövetség nevű civilszervezet mintegy két héttel ezelőtt nyújtotta be a petíciót az ügyben a legfelsőbb bírósághoz.

Ezt a börtönt a gázai háború kezdete óta használja a hadsereg az elfogott iszlamista fegyveresek elhelyezésére, és az emberi jogi szervezet szerint mintegy ezer foglyot karámhoz hasonló létesítményekben tartanak, bántalmazzák őket, nincs ágyuk, és egyéb körülményeik is elfogadhatatlanok.

Libanoni katonák teherautón járőröznek az amerikai nagykövetséghez vezető utak egyikén Bejrút északi negyedében, ahol egy fegyveres megkísérelt betörni a követség épületébe 2024. június 5-én, a Gázai övezetben dúló háború kitörése után nyolc hónappal. A palesztinokat pártfogoló libanoni síita Hezbollah milícia az utóbbi hetekben fokozta rakéta- és dróntámadásait az Egyesült Államok támogatását élvező Izrael északi, libanoni határvidékén
Fotó: Bilal Huszein / Forrás: MTI/AP

Josep Borrell: Az EU támogatja az Egyesült Államok által bemutatott tűzszüneti javaslatot

Az Európai Unió teljes mértékben támogatja a Joe Biden amerikai elnök által előterjesztett átfogó ütemtervet, amely tartós tűzszünethez vezethet Gázában, az összes túsz szabadon bocsátásához és a Gázának nyújtott humanitárius segítségnyújtás megsokszorozásához – jelentette ki az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerdán.

Josep Borrell, az Európai Unió nevében kiadott nyilatkozatában hangsúlyozta: az EU nagyra értékeli az Egyesült Államok, Egyiptom és Katar erőfeszítéseit az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet közötti háború befejezését célzó tárgyalások elősegítésére, biztosítva Izrael biztonságát, amely mellett – mint kiemelte – az EU továbbra is teljes mértékben elkötelezett.

Kijelentette: sürgősen tartós tűzszünetre van szükség a civilek védelmének biztosítására, az összes túszt feltétel nélkül és azonnal szabadon kell engedni, valamint növelni kell a Gázába juttatott humanitárius segélyek mértékét, tekintettel az egyre mélyülő humanitárius válságra. A Közel-Kelet békéje és stabilitása mindkét népnek, a régió, valamint világ egészének érdeke – hangoztatta.

Borrell hangsúlyozta: az Európai Unió mindkét felet a három szakaszból álló amerikai javaslat elfogadására és végrehajtására bíztatja. Az EU készen áll továbbá arra, hogy hozzájáruljon a tartós és fenntartható békét célzó, a kétállami megoldáson, Izrael mellett egy palesztin állam létrejöttén alapuló politikai folyamat újjáélesztéséhez, valamint arra, hogy támogassa a Gáza újjáépítésére irányuló összehangolt nemzetközi erőfeszítést – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.

Joe Biden amerikai elnök pénteken mutatta be Izrael új, háromlépcsős tűzszüneti ajánlatát, azonban az elképzelés tartalmazott néhány, az eredeti tervtől eltérő elemet. Az izraeli kormányfő, Benjámin Netanjahu hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy országa elképzelése kevésbé átfogó, mint amit az amerikai elnök bemutatott.

A tervben a tűzszünetre, fogolycserére, továbbá a terület újjáépítésére vonatkozó lépések is szerepelnek.

Ez történt kedden:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában