Honvédelem napja

2024.05.21. 13:41

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: a közös emlékezéssel újra elköteleződünk a magyar nemzet védelmében

Amikor közösen emlékezünk múltunkra, újra elköteleződünk az évezredes út folytatása mellett, a magyar nemzet védelmében – mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából, a Honvédelmi Minisztérium Budai várban lévő épületében tartott központi ünnepségen.

MW

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter beszédet mond

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett rá: a múltba tekintve hatalmas katonai eredményeket látunk, például Szent István ezeréves államát, „amelynek katona hősei teljesítményükkel lehetővé tették, hogy győzelmeken és vereségeken át megmaradhassunk” „ezen a geostratégiai szempontból” nehéz fekvésű földdarabon, hatalmas birodalmak szorításában, és ott van a modern nemzet születésekor létrejövő magyar honvédség is, amely azóta „békében és háborúban, elnyomásban és szabadságunk idején mindig a nemzet szolgálatában állt”.

BÖRÖNDI Gábor; SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter (j2) és Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöké (j)
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

A miniszter emlékeztetett rá: 

Buda a magyar szuverenitás jelképe, ahol a szabad Magyarország évszázadokon keresztül a saját sorsát érintő kérdésekről döntött. Buda Magyarországgal emelkedett és hanyatlott, volt kincses székesfőváros és birodalmak végvidéki erődje és a sors úgy hozta, hogy sokszor vissza kellett foglalnunk 

– fogalmazott.

A miniszter szerint a kormányzás és a diplomácia feladata az, hogy a nemzet életét érintő legfontosabb döntések továbbra is a nemzet fővárosában szülessenek meg, „ám ezekben az időkben különösen ügyelnünk kell, hogy ne kényszeríthessenek ránk semmi olyasmit, ami sérti nemzetünk alapvető létérdekeit”, ebben pedig különösen fontos szerep jut a honvédelemnek.

Rámutatott: 

a pacifizmus "miután leépítette a szabad világ hadseregeit, jelentősen meggyengítette a szabad világot védelmező hadseregek hadrafoghatóságát - megrendítve az őket támogató hadiipart, és mindenekelőtt a fegyvert tartó emberek lelkét. Most egy olyan háborúba akarja kötelező erővel belevinni a nyugati világot, amely nemcsak nem a mi háborúnk, hanem egy fölösleges, a tárgyalóasztaloknál megoldandó konfliktus lett volna"

– emelte ki.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf hangsúlyozta: 

elégedettek lehetnek az elmúlt években elért eredményekkel, egy high-tech haderőt építenek, a katonaság fejlesztése történelmi léptékű, a honvédelmi költségvetés meghaladta a GDP 2 százalékát. 

Felidézte: szinte a semmiből jöttek létre a mára már működő, termelő védelmiipari gyárak, Zalaegerszegen készülnek a Lynx harckocsik, Kiskunfélegyházán kézifegyvereket gyártanak, Gyulán az Airbus helikopterek alkatrészei készülnek, Várpalotán lőszergyár épül, Kaposváron a Gidrán harcjármű integrációja folyik, az alapjárművet pedig hamarosan Győrben gyárthatják majd. Új légi, új szállító- és helikopterflottát, új légvédelmet és drónképességet építenek, újra van önjáró tüzérség és harckocsipark, országszerte megkezdődik a területvédelmi tartalékos rendszer kiépítése és a Magyar Honvédség ellátja feladatait a nemzetközi missziókban.

SZALAY-BOBROVNICZKY Kristóf
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter
Fotó: Bruzák Noémi / Forrás: MTI

Mint mondta, az építkezés megkezdődött, de még sok a tennivaló, komoly erőfeszítéseket kell tenni azért, hogy „felkészüljünk mindarra, ami ilyen háborús időkben előadódhat”, és képesnek kell lennünk minden kihívásra megfelelő választ adni. 

Minél inkább elmérgesednek a dolgok a szomszédban folyó háborúban és a brüsszeli tárgyalóasztaloknál, annál több arányérzékre, nyugalomra, józan belátásra és erőre van szükségünk. A békéhez erő kell

– emelte ki.

Emlékeztetett rá: 

175 éve újra magyar zászlót tűztek a budai Várra a honvédek, akik a magyar szabadságért harcoltak, ez pedig olyan hagyomány, "amelyre erős haderőt tudunk építeni". "Ma szuverenitásunkat kell megvédenünk a veszélyek korában, Magyarország békéjét meg kell őriznünk, ki kell maradnunk a szomszédságunkban dúló háborúból"

 - emelte ki a miniszter.

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke azt hangsúlyozta: 1848-ban szinte a semmiből teremtettek hadsereget a fiatal tisztek, összekovácsolták a nemzetet, felépítették a hadiipart, kiképezték a katonákat és egy év múlva visszafoglalták a magyar történelemben kiemelkedő szerepet játszó budai Várat. Hozzátette: a várat véres, hosszú, nagyon nehéz küzdelemben sikerült visszafoglalni, de a katonák gondolkodás nélkül harcoltak a szabad, független Magyarországért.

Mint mondta, megkezdődött a haderő reformja, és szellemiségében, gerincében, technikájában megújul a Magyar Honvédség, ehhez rendelkezésre áll a szükséges forrás és megvan a politikai akarat. Úgy fogalmazott, 

a jelen katonáinak az a történelmi küldetése és felelőssége, hogy olyan haderőt tudjanak építeni, aminek segítségével „száz, kétszáz, ezer év múlva is Magyarország van itt”, magyar nyelven beszélnek az emberek, és a magyar kultúrát, keresztény hagyományokat követik.

A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelmi miniszter és a Honvéd Vezérkar főnöke előléptetéseket, kinevezéseket, elismeréseket és kitüntetéseket is átadott.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta május 21. a honvédelem napja.

Békeidőben is elkötelezett honvédekre van szükség

„Önök esküjükhöz híven a garanciái Magyarország függetlenségének és a magyar emberek biztonságának” – fogalmazott közösségi oldalán Sulyok Tamás, aki a magyar honvédelem napja alkalmából köszöntötte a honvédelem kötelékében dolgozókat.

A köztársasági elnök videós bejegyzésében maga is katonai egyenruhát öltve beszélt arról, hogy békeidőben is elkötelezett honvédekre van szükség.

„Legyenek mindig példamutató emberfők a jövő generációi előtt is, mert a hazának még a békeidőkben is elkötelezetten szolgáló honvédekre van szüksége. Köszönöm tartásukat, köszönjük elhivatottságukat, és legyenek méltó utódai a több mint 175 éve íródó hazai honvédelemnek! A hazáért mindhalálig!” – fogalmazott.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában