Abszurd

2023.07.31. 14:38

Olyan baloldali képviselők sem vettek részt a rendkívüli ülésen, akik kezdeményezték

A rendkívüli ülést a Momentum kezdeményezte, miután a júliusi, vilniusi NATO-csúcson kiderült, Törökország hozzájárul, hogy Svédország is tagja legyen a katonai szervezetnek. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a legutóbbi Kormányinfón azt mondta, a Fidesz-frakció nem fog részt venni a parlament hétfői ülésén, mivel lesz majd az Országgyűlésnek rendes ülése, és nincs ok rendkívülire.

MW

Az Országgyűlés rendkívüli plenáris ülése 2023. július 3-án

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Teknős Miklós

Az ülés összehívását támogatta a DK, az MSZP, a Jobbik, a Párbeszéd és az LMP képviselőcsoportja, valamint egy független képviselő, és a svéd NATO-csatlakozásról szóló törvényjavaslat mellett további öt, ellenzéki kezdeményezésű előterjesztés napirendre vételét kérték. 

Mint várható volt, határozatképtelenné vált az Országgyűlés hétfői, rendkívüli ülése, mivel azon a kormánypárti képviselők nem vettek részt, így csak az ellenzéki honatyák mondták el napirend előtti felszólalásaikat. Nem mellékes körülmény ugyanakkor, hogy az ülésre számos olyan baloldali képviselő sem ment el, akik azt kezdeményezték – adta hírül a Magyar Nemzet. 

A határozatképtelenség megállapítása előtt a hét ellenzéki frakció élt a napirend előtti felszólalás lehetőségével. Kanász-Nagy Máté, az LMP országgyűlési képviselője felszólalásában úgy vélekedett, hogy több tízezres nagyságrendben telepítenek be külföldi vendégmunkásokat az országba. A baloldali politikus elismételte a szokásos ellenzéki véleményt, miszerint nincs szükség Magyarországon akkumulátorgyárakra.

A Momentum és a balliberális szövetségesei parancsba kapták a gazdáiktól, hogy beszéljünk Svédország NATO-csatlakozásáról. Hálásnak kell lenni a sok kiképzésért, amit Amerikában kaptak

 – fogalmazott napirend előtt Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke.

Komjáthi Imre napirend előtti felszólalásában kijelentette, hogy az MSZP támogatja Svédország NATO csatlakozását, ami szerinte egyenesen következik Horn Gyula örökségéből. 

Gelencsér Ferenc (Momentum) kifogásolta, hogy a kormánypárti képviselők nem jelentek meg az ülésen, ami szerinte az jelenti, hogy a kormányt nem érdekli a magyarok biztonsága.

Varju László (DK) pedig azt hangoztatta: Orbán Viktor bűne, hogy Magyarország az egyetlen olyan EU-s és egyben NATO-tagország, amely ellenzi a szintén EU-tag Svédország NATO-csatlakozását.

  A teljes cikk ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában