Földmozgás

2023.05.22. 21:29

Békésben is megmozdult a föld a romániai rengés miatt

Megmozdult a föld hétfőn este a romániai Lippa közelében, Békéscsabától mintegy 120 kilométerre. Különböző településekről a Beol.hu portál több olvasója arról számolt be, hogy egy pillanatra ők is érezték a földrengést.

MW

Illusztráció

Forrás: Szabad Föld

Fotó: Németh András Péter

Az elmúlt órában több telefonhívást is kapott a Beol.hu szerkesztősége arról, hogy különös, nyugtalanító jelenségek történtek békéscsabai tömbházakban, elsősorban a Lencsési lakótelepről érkeztek ilyen jelzések. Akadt, aki alatt váratlanul megmozdult a fotel, és a virágok természetellenesen kilengtek csukott ablak mellett. Mások arról számoltak be, hogy mintha háromszor is megrángatták volna a kanapét, amin éppen feküdtek. Más a széken ülve érzékelte a mozgást, és a kutyája is nyugtalanul kezdett viselkedni, az erkélyről pedig hirtelen elszálltak a galambok.

A közösségi portálon Gyuláról és Sarkadról is kerültek fel hasonló hozzászólások, de Orosházáról, Elekről, Dombegyházról, Mezőberényből is érkeztek beszámolók – Békés vármegye nagy részén érezték a földmozgást.

Akadt, aki arról számolt be, hogy az üveges szekrény elkezdett remegni, néhány másodpercen keresztül zörgött az üveg. Többen is arról írtak, hogy az ágy mozgott alattuk.  

A jelzések szerint mindez magyar idő szerint 19 óra 47 perckor történt, egy időben, mint amikor az internetes források szerint 4,2-es erősségű földrengés következett be a romániai Lippa közelében. Ez idén már nem az első a vármegyében is érzékelhető földmozgás, például  februárban és március 20-án is hasonló jelenségeket észleltek Békés vármegye több pontján, akkor is romániai rengések miatt.

A maszol.ro arról írt, hogy az Arad megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség közlése szerint egyelőre nem érkezett be segélyhívás, de több helyről is megerősítették, hogy nagymértékben érződött a rengés.

Újabb földrengés volt Romániában

Hétfőn este, helyi idő szerint 21:55 perckor újabb földrengés volt Romániában, 4,2-es magnitúdóval az előző rengés közelében, Aradtól mintegy 14 kilométerre – közölte az MTI-vel a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.

Az obszervatóriumba eddig Békéscsabáról érkeztek bejelentések, károkról továbbra sincs tudomásuk – tették hozzá.

Hétfőn este korábban már jeleztek egy 4,6-os magnitúdójú földrengést, amely Arad közelében keletkezett, és ugyancsak lehetett érzékelni Békéscsabán. Károkról akkor sem érkezett bejelentés. Az obszervatórium szerint elképzelhető, hogy több, határ menti magyarországi településen is érezték a földrengést.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában