Segítséget kapnak

2022.03.23. 10:45

A kormány biztosítja az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását

Biztosítja a kormány az ukrajnai háborús menekült gyerekek iskoláztatását – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).

A közlemény szerint 

az Ukrajnában dúló háború miatt gyerekek tízezrei lépték át az elmúlt hetekben Magyarország határát, közülük sokan a hazatérés lehetőségére várnak, mások továbbutaztak, de napról napra emelkedik azoknak a száma, akik menedékes kérelmet nyújtanak be, és tanköteles korú gyermekeiket magyar óvodákba és iskolákba íratják be.
   

Az óvoda- és iskolaválasztás szabadsága őket is megilleti, a körzetes intézményeknek azonban az érintetteket fel kell venniük – hangsúlyozták.
   

Az óvodai nevelésben 3 éves kortól kötelező részt venni – hívták fel a figyelmet, hozzátéve, hogy ez a korosztály rendkívül gyorsan megtanulja a nyelvet.
   

Az iskolákban is cél a gyerekek minél gyorsabb integrációja és felzárkóztatása, illetve adott esetben a magyar nyelv megtanítása 

– írták. A kormány ezért a kötelező iskoláztatáson felül heti öt délutáni, egyéni foglalkozást biztosít az érintett tanulóknak, és havi 130 ezer forint többlettámogatást biztosít az Ukrajnából érkező menekülőket befogadó iskoláknak, köznevelési és szakképző intézményeknek – ismertették.
   

A kormány április 20-áig megnyitja az érintetteknek a magyarországi érettségire jelentkezés, illetve a korábbi jelentkezés módosításának lehetőségét, és ingyenesen biztosítja, hogy Magyarországon érettségi vizsgát tegyenek – olvasható az Emmi közleményében.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában