Ország-világ

2021.08.11. 18:12

Oltásellenes szabotázs: több ezren kaptak sóoldatot a vakcina helyett

Több ezer ember veszélyeztetése miatt Németországban egy ápolónőt vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban, oltásellenesség is lehetett az indítéka.

Fotós: Sascha Steinbach

Észak-németországi hatóságok arra szólítottak fel több ezer lakost kedden, hogy oltassák be magukat még egyszer, mivel a Vöröskereszt egyik ápolónője sóoldatot adott be nekik a koronavírus elleni oltás helyett – írja a Magyar Nemzet.

A rendőrségi nyomozás feltárta, hogy az ügy az alsó-szászországi Friesland járás körülbelül 8600 lakosát érinti, akik tavasszal jelentek meg az oltóponton, hogy felvegyék az oltásukat.

– Teljesen megdöbbentett ez az eset – szörnyülködött Sven Ambrosy, helyi szociáldemokrata politikus, hozzátéve, nem lehet tudni, hogy az érintettek csak az egyik vagy mindkét dózisuk helyett kaptak-e sóoldatot.

Claudia Schröder, az alsó-szászországi koronavírus-válságstáb helyettes vezetője közölte, hogy mivel nem egyértelmű, pontosan hányan és kik maradtak oltás nélkül, a tavasszal beoltott lakosoknak azt tanácsolják, adassanak be maguknak újabb oltást.

– Még ha valamelyik előző oltásuk hatásos is volt, egy emlékeztető adag beadatása akkor is javasolt – hangsúlyozta.

Ugyan a beadott sóoldat ártalmatlan, a Vöröskeresztnél dolgozó nővér manővere hatalmas fertőzésveszélynek tette ki a pácienseket, hiszen többségük hetven év feletti lakos. Az idős németeken kívül ráadásul ápolók, gondozók, illetve orvosok is szerepeltek azoknak a listáján, akiket márciusban és áprilisban vártak az oltásra – amely, mint kiderült, nem hozta el a várt védettséget. Peter Beer rendőrségi nyomozó a tanúvallomások alapján elmondta: a bűncselekmény megalapozott gyanúja áll fenn. Hozzátette:

az elkövető indítéka egyelőre nem tisztázott, de a nyomozásból kiderült, hogy a nővér a közösségi médián vakcinaellenes bejegyzéseket tett közzé.

Az ügy éppen akkor látott napvilágot, amikor Angela Merkel német kancellár a tartományi kormányfőkkel folytatott megbeszélése után kedden bejelentette, hogy fel kell gyorsítani az oltási kampányt, mivel a járvány újabb hulláma fenyegeti az országot a delta variáns rohamos terjedése miatt. Hozzátette: október 11-től megszüntetik az ingyenes gyorsteszt lehetőségét is annak érdekében, hogy az oltásra ösztönözzék az állampolgárokat.

– Egyértelmű, hogy jön a negyedik hullám, és szinte biztos, hogy már ősszel

– figyelmeztetett Markus Söder, bajor miniszterelnök.

Hasonló eset egyébként áprilisban Franciaországban is történt, ahol 140 páciens kapott sóoldatot a koronavírus elleni oltás helyett. Épernay francia város egészségügyi dolgozói azonban véletlenül cserélték össze az injekciókat, így amikor észrevették, mi történt, azonnal szóltak az érintetteknek. Korábban pedig a Magyar Nemzet beszámolt arról, hogy Indiában több mint 2500 embert hamis vakcinával oltottak be, kihasználva azt, hogy kevés oltóanyag áll a lakosság rendelkezésére. A rendőrség 14 embert vett őrizetbe az üggyel összefüggésben, akik a becslések szerint nagyjából húszezer dollárt (hatmillió forintot) kaszáltak az átveréssel. A csalók között orvosok is voltak, akik egyébként egy hatósági engedéllyel rendelkező kórházban rendezték be „oltóközpontjukat”.

Borítókép: Koronavírus elleni védőoltásra várakozó idősek németországi oltóközpontban 2021. február 8-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában