Ország-világ

2021.02.13. 22:28

Felmentették Trumpot az impeachment végén

Elítéléséhez a szenátusban kétharmados többség kellett volna.

Felmentette Donald Trump korábbi amerikai elnököt szombaton az Egyesült Államok szenátusa az ellene – lázadás szítása vádjával – indított alkotmányos felelőssége vonási eljárás (impeachment) végén.

A felsőház az eljárás utolsó tárgyalási napján 57:43 arányban szavazott arról, hogy Donald Trump a felhozott vádak alapján bűnös. Azaz az összes demokrata szenátoron kívül hét republikánus felsőházi képviselő szavazott arra, hogy a korábbi elnököt el kellene ítélni.

Elítéléséhez azonban a szenátusban kétharmados többség kellett volna. A testületben 50:50 a republikánusok és a demokraták aránya. Így legalább 17 republikánusnak is támogatnia kellett volna az elnök elítélését.

Donald Trump az első amerikai elnök, aki ellen a képviselőház két alkalommal is a felelősségre vonási eljárás megindítására szavazott; 2019-ben hivatali hatalmával való visszaéléssel és a kongresszus munkájának akadályozásával indult vele szemben impeachment, akkor a szenátus szintén felmentette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában