vendetta

2019.12.12. 16:43

Agyonlőtt több embert, köztük tüntetőket egy fegyveres Irakban

Ezt követően lefegyverezték majd agyonverték a támadót.

Agyonlőtt hat embert, köztük négy kormányellenes tüntetőt egy fegyveres csütörtökön az iraki fővárosban, Bagdadban, feldühödött emberek ezt követően lefegyverezték és felakasztották őt a város egyik központi terén – közölték biztonsági és egészségügyi tisztségviselők.

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó, meg nem nevezett tisztségviselők szerint a fegyveres – akit kábítószerrel kapcsolatos vádak miatt köröztek – a biztonsági erők elől futott el, és a nála lévő gépkarabéllyal lelőtt először két üzlettulajdonost, majd négy tiltakozót a Vatba tér közelében.

Az AP szerint ezt követően feldühödött tüntetők lefegyverezték a támadót, s a közösségi médiában terjedő felvételek tanúsága szerint összeverték. A dpa német hírügynökség szerint a 17 éves fegyveres holttestét tiltakozók egy lámpavasra húzták fel.

Az incidenst elítélte a tiltakozó mozgalom „epicentrumának” számító Tahrír téren székelő tüntetők nagy része, akiknek elmondása szerint a fegyverest megölők nem képezik részét békés megmozdulásuknak.

Az Irak számos nagyobb városára kiterjedő, október eleje óta tartó tiltakozáshullám oka a korrupció és a munkanélküliség. A tüntetők a 2003 óta hatalmon lévő politikai elit távozását követelik, valamint bírálják Irán növekvő befolyását az iraki államügyekbe.

Az Emberi Jogok Iraki Megfigyelőközpontja nevű helyi civil szervezet múlt pénteki összesítése szerint a tiltakozásokban eddig már több mint 460 ember veszítette életét, s több mint 20 ezren megsebesültek.

Ali al-Bajáti, a jogvédők szóvivője szerint mintegy 2650 embert őrizetbe vettek, igaz jelentős többségüket már szabadlábra helyezték. Hozzátette: hozzávetőleg 160 aktivista van még rácsok mögött.

A tiltakozások miatt november végén benyújtotta maga és kormánya lemondását Ádil Abdel Mahdi egy éve kinevezett, párton kívüli iraki kormányfő, amit a parlament december elsején is fogadott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában