Vergődő óriások, unalmas meccsek, eddig ez a BL-nyolcaddöntő

2024.02.22. 15:30

A Barcelona tizenöt perc híján nyerni tudott Nápolyban a Napoli ellen

Lezárult a labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntők első mérkőzéseinek sora szerda este. Az Arsenal a hosszabbításban kapott ki az FC Porto vendégeként, másik találkozón az edzőváltáson átesett SSC Napoli hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a nagy fölényben játszó FC Barcelona ellen. A katalánok edzője, Xavi szerint győzelmet szalasztott el a csapata az olasz bajnok otthonában. Összességében eddig csalódás, amit a BL-nyolcaddöntő hozott.

MW

Robert Lewandowski, a Barcelona (j2) és Amir Rahmani, a Napoli játékosa (b2) a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, SSC Napoli–FC Barcelona mérkőzésén a nápolyi Diego Maradona Stadionban

Forrás: MTI

Fotó: Gregorio Borgia

Két vergődő óriás került össze egymással a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A Serie A és a La Liga címvédőjének, a Napolinak és a Barcelonának sem a várakozások szerint alakul a mostani szezonja, mivel már egyik csapatnak sincs sok esélye a bajnoki címre hazájuk bajnokságában. Nápolyban Robert Lewandowski találatával szerzett vezetést a vendég Barcelona, de a hazaiak Victor Osimhen góljával a 75. percben egyenlítettek, így még nem dőlt el a továbbjutás kérdése. A katalánokat irányító Xavi a legkevésbé sem volt elégedett a végeredménnyel, az idény végén távozó vezetőedző frusztráltsága nem véletlen – írta meg a Magyar Nemzet

Nyerhetett volna a Barcelona 

Le kellett volna lassítanunk a játékot, miután megszereztük a vezetést. De ilyen a Bajnokok Ligája. Hiába domináltunk hetvenöt percen keresztül, ők az első kaput eltaláló lövésükből gólt szereztek. Most kicsit szomorúak vagyunk, mert ez nem egy jó eredmény, ezt meccset meg kellett volna nyernünk. Sok helyzetet dolgoztunk ki, befejezni viszont nem tudtuk őket – ez az egész idényben így megy. Sokkal többet érdemeltünk, mint amit kaptunk

 – árulta el a Barcelona edzője, Xavi, aki szerint hazai pályán is komoly erőfeszítésekre lesz szükség a játékosaitól.

A szurkolóink előtt mindent bele kell adnunk, hogy továbbjussunk

 – mondta el a katalánok mestere. A spanyol csapat hátvédje, Ronald Araújo is hasonlóan érzett a mérkőzés után – derült ki a Magyar Nemzet oldaláról.

Szívvel-lélekkel küzdött a Napoli 

Még sok mindenen kell dolgoznunk, de gratuláltam a srácoknak ehhez a teljesítményhez. Elégedett voltam a hozzáállásukkal, mert szívvel-lélekkel küzdöttek, és a végén hittek benne, hogy meg tudjuk nyerni ezt a meccset. A mérkőzés első harminc percében szenvedünk, de aztán a csapat összeszedte magát. Harcoltunk, a második félidő jól sikerült, az utolsó tizenöt perc pedig kifejezetten tetszett. A cserékkel is nagyon elégedett voltam

 – mondta el Francesco Calzona, aki a Napoli mellett a szlovák válogatottat is irányítja. A Barcelona március 12-én fogadja a Napolit a visszavágón. Ami a másik szerdai mérkőzést illeti: az angol labdarúgó-bajnokságban idén szenzációsan teljesítő Arsenal a brazil Galeno hosszabbításban lőtt bombagóljával kapott ki Portóban, így nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt. 

Kissé ötlettelen volt a játékunk, főleg az első félidőben. Hiányzott az agresszivitás az előre játékból, nem veszélyeztettünk eléggé

– mondta el a londoniak edzője, Mikel Arteta. 

A szünet után már jobb volt a helyzet, már jó néhány helyzetet kialakítottunk, igaz, sokat nem értünk velük. De tanulunk ebből 

– árulta el a spanyol szakember, akiknek szintén március 12-én lesz esélyük megfordítani a párharcot, immár Londonban. 

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzés

Napoli (olasz)–Barcelona (spanyol) 1-1 (0-0) 
Gólszerzők: Osimhen (75.), ill. Lewandowski (60.)

Porto (portugál)–Arsenal (angol) 1-0 
Gólszerző: Galeno (90+4.)

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában