"A könnyűzene kaméleonja"

2022.01.08. 09:50

David Bowie 75 éves lenne (videó)

Címkék#david bowie

Január 8-án lenne hetvenöt éves David Bowie angol énekes, dalszerző, producer, színész, az elmúlt évtizedek könnyűzenéjének egyik meghatározó alakja, legsokoldalúbb művésze.

Londonban született David Robert Jones néven. Pályája nehezen indult: a hatvanas évek első felében Davie Jones és Davy Jones néven is próbálkozott, megbukott egy filmje is. 1966-ban vette fel a híres amerikai pionír és a róla elnevezett vadászkés ihlette David Bowie nevet, hogy ne tévesszék össze az amerikai Monkees együttes tagjával, Davy Jonesszal. Az ezen a néven készített első lemeze sem keltett - akkor - feltűnést, ezután rövid időre egy buddhista kolostorba vonult vissza és pantomimmal is foglalkozott.

   

Első sikere 1969 nyarán a holdra szállás ihlette Space Oddity volt. A folytatással azonban adós maradt, a sajtó már egylemezes sztárként temette. 

Egy évvel később csattanós választ adott: megjelentette a The Man Who Sold The World című lemezt. Ezt követte 1971-ben a populárisabb Hunky Dory, majd 1972-ben az évtized egyik legnagyobb hatású lemeze, a The Rise and Fall of Ziggy Stardust and the Spiders from Mars. Ziggy Stardust-alteregójával még egy albumot adott ki Aladdin Sane címmel, majd megvált az elhasznált glam rock szereptől. Egy újabb tematikus lemez (Diamond Dogs) és egy addig soha nem látott méretű világturné a hetvenes évek szupersztárjává avatta. 

A sikert a zene mellett a külsőségeknek is köszönhette: a fémes hangú, kifestett énekes műsorát látványos showelemekkel körítette. Ettől kezdve két-három évente váltogatta alteregóit, kiérdemelte a rockzene kaméleonja titulust.

   

Az 1974-ben Amerikában megjelent Young Americans című korong (rajta a John Lennonnal közösen írt Fame) a Philadelphia-sound jegyében készült, az első diszkólemeznek is tekintik. 1976-ban a "sovány fehér herceg" képében készítette a Station to Stationt, amelyet sokan pályafutása legjobb lemezének tartanak. Nyugat-Berlinben a minimálzene apostola, Brian Eno társaságában vette fel trilógiáját (Low, Heroes, Lodger) - ezekben az években keményen kábítószerezett, saját szavai szerint mindent lenyelt a dinamiton kívül, de sikerült úrrá lennie szenvedélyén. Ezután egy pophangzású korong, majd a diszkós Let's Dance következett, amelyekhez emlékezetes videóklipek is készültek. Felejthető albumok után újabb fordulatként 1989-ben heavy metal jellegű együttest alakított Tin Machine néven, de két album után ezt is feloszlatta.

   

A dzsessz és hiphop elemeit ötvöző Black Tie, White Noise komoly siker lett, amelyet több kísérletező kedvű korong követett, ismét együtt dolgozott Enóval és az indusztriális rockot játszó Nine Inch Nailsszel. Az elsők között ismerte fel az internet jelentőségét és lehetőségeit: 1997-ben Telling Lies című kislemezét már csak a világhálón terjesztette, egy évvel később lett saját honlapja. Az új évezred elején elhallgatott, csak 2013-ban, 66. születésnapján adott ki új albumot (The Next Day), amellyel újra a listák élére került Angliában. A berlini éveket megidéző Where Are We Now számos országban listavezető lett, a címadó számhoz készült klip kisebb botrányt kavart. Utolsó albuma, a Blackstar 69. születésnapján, halála előtt két nappal jelent meg, és ezzel először kapaszkodott fel az amerikai lemezlista csúcsára.

   

Bowie producerként és szerzőként olyan zenészeket segített a sikerhez, mint Lou Reed (ő volt a Transformers című lemez producere, amelyen a Walk On The Wild Side megjelent) és Iggy Pop (első szólólemezének producere és társszerzője volt). A nyolcvanas években slágerlistás korongja jelent meg többek között Mick Jaggerrel, a Queennel, Bing Crosbyval és Tina Turnerrel. 1996-ban lett a rock halhatatlanja, 2006-ban életművéért Grammy-díjat kapott és csillaga van a Hírességek sétányán Hollywoodban. Az egyik legsikeresebb előadóművészként mintegy 140 millió lemeze kelt el, a Rolling Stone magazin minden idők 23. legjobb énekesének választotta meg.

   

Elismerést aratott színészként is: a Broadwayn eljátszotta az Elefántember címszerepét, a filmvásznon az Éhség című horrorban, az Abszolút kezdők című zenés filmben, A Földre zuhant ember című sci-fiben és a Csak egy dzsigolóban (Marlene Dietrich partnereként) láthatta a közönség. A Boldog karácsonyt Mr. Lawrence-ben angol katonatiszt, a Krisztus utolsó megkísértésében Pilátus volt. Több könyvet írt, festőként is sikeres volt, és még számítógépes játékokhoz is írt zenét. Az évtizedeken át a legelegánsabban öltözködő férfiak közé választott Bowie életéről és műveiből 2013-ban kiállítást rendeztek a londoni Victoria és Albert Múzeumban, amely az intézmény legsikeresebb tárlatának bizonyult.

   

Sokáig a róla kialakított kép elválaszthatatlan része volt meghatározhatatlan nemisége, elejtett megjegyzésein nehéz volt eligazodni. 1970-ben nősült meg először, ebből a házasságából született fia sikeres filmrendező. 1992-ben vette el a szupermodell Imant, akitől lánya született. Magyarországon is többször járt: először 1990-ben, aztán 1997-ben.

   

A rákkal vívott másfél éves küzdelmet 2016. január 10-én vesztette el. Köztéri szobra 2018 óta áll a buckinghamshire-i Aylesburyben, a Marvel a Space Oddity megjelenésének 50. évfordulóján Bowie földönkívüli alteregóját ábrázoló babát dobott piacra, életéről több dokumentumfilm és 2020-ban játékfilm készült. Első ismert, 1965-ös stúdiófelvételéért nemrégiben 40 ezer fontot fizettek.

   

A Warner Music a napokban jelentette be, hogy megvásárolta David Bowie teljes zenei életművét. A becslések szerint mintegy 250 millió dolláros (több mint 80 milliárd forintos) egyezség részét képezi a még Bowie életében megjelent 26 stúdióalbum és posztumusz frissen megjelent lemeze, a Toy, valamint a Tin Machine-nel készített két albuma.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!