Bulvár-celeb

2023.03.27. 06:00

Harry herceg napjai meg vannak számlálva az Államokban?

Nagy baj érheti a főrendet, ha kiderül, hogy hazudott.

Forrás: AFP

Az Egyesült Államokban szigorú szabályokhoz kötik a vízum kiadását, aminek egyik feltétele az előzetes nyilatkozat a drogfogyasztásról. A januárban megjelent Spare (Tartalék) címen megjelent önéletrajzában és interjúkban is kendőzetlenül számolt be drogfogyasztási tapasztalatairól Harry herceg: kokain mellett marihuánát és varázsgombát is használt – írja a Daily Mail nyomán a Magyar Nemzet. 

A tudatmódosító szerek használatáról az amerikai vízum igénylésekor nyilatkozni kell, és eddig nem derült ki egyértelműen, hogy Harry eleget tett-e ennek a kötelezettségnek, amikor 2020-ban feleségével, Meghan Markle-lal az Egyesült Államokba költöztek. 

Amennyiben ez elmaradt vagy hazudott a hivatalos szerveknek, akár ki is toloncolhatják az országból.

A washingtoni Haritage Foundation kezdeményezte, hogy minden, az üggyel kapcsolatba hozható elektronikus levelezést és egyéb dokumentumot hozzanak nyilvánosságra, mivel szerintük az amerikai adófizetőknek joguk van tudni, történt-e bejelentés vagy sem.

Fotó: AFP

A kábítószer használatának beismerése önmagában is elegendő ok a kérelem elutasítására, vagyis  – Neama Rahmani volt szövetségi ügyész szerint – Sussex hercegének be kellett volna vonni a vízumát, mivel beismerte a törvénysértést.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában