2021.04.09. 08:45
Sokkoló! Több mint 300 kivégzésnél asszisztált – ezt mondja a rabok utolsó pillanatairól
Nagyon fiatalon, még újságíróként látott először kivégzést, azóta már több száz halálbüntetésnél asszisztált.
Forrás: Shutterstock
Fotó: Shutterstock
Michelle Lyons mindössze 22 éves volt, amikor újságíróként életében először végignézett egy kivégzést. Később a texasi börtön szóvivője lett és több mint 300 alkalommal látta, ahogy egy-egy elítélten végrehajtják a halálos ítéletet. Most sokkoló részleteket osztott meg a rabok utolsó pillanatairól – írja a Daily Star nyomán a Bors.
Elmondta többek között, hogy legtöbbször méreginjekcióval végzik ki az elítélteket és néhány kivételtől eltekintve mindenki él az utolsó szó jogával.
![](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2021/09/by1b_B4pKiBFI135SjsedewKhWOIBp_oJQuDha2sXVo/fill/1000/667/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzcyYjBiNDZkMDJmNzQyNjVhZGI2YWRiOTVkMWQzNmUy.jpg)
„Általában mindössze két percet kapnak, de volt, hogy egyszer egy elítélt húsz percen át beszélt” – mondta, és azt is elárulta, neki a leginkább az vésődött be az emlékezetébe, amikor valaki egy dalt kezdett énekelni.
Sokan zokognak a haláluk előtti pillanatokban és bocsánatért könyörögnek a hozzátartozókhoz
– mondta a börtön egykori szóvivője.
Persze volt olyan is – bár ez a ritkább –, aki áldozata családját szidta, és keserves halálukat kívánta.
Lyons bevallotta, hogy az első időkben nagyon megviselték a látottak, főleg amikor az elítélt agresszív volt a halála előtt, de azóta megszokta a munkáját, és már nem okoz neki álmatlan éjszakákat az, amivel a kivégzések során szembesül.
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
Bulvár-celeb
- Enyhén szólva furcsa, amit másnaposság ellen ajánlj a hollywoodi sztár
- Hunyadi Donatellának le sem kell vetkőznie, igy is izgalomba hozza a követőit
- Ónodi Henrietta szívrohamot kapott, súlyos állapotban kórházban van a legendás tornász
- Ez már több a soknál! Ocsmányságokkal próbálta lejáratni Opitz Barbit az exe
- Szandi lányát utolérte a szerelem Amerikában, meg is mutatta sármos kedvesét