jótékonykodás

2020.02.14. 15:17

Kalapács alá kerül számos Rolling Stones-relikvia

A több mint ezer tárgyból álló zenei gyűjtemény tulajdonosa Bill Wyman, az együttes egykori basszusgitárosa.

BRITAIN-MUSIC-WYMAN-CANCER

Forrás: AFP

Fotó: Leon NEAL

A 83 éves zenész 1993-ban vált ki az együttesből. A banda ötven évét felölelő óriási gyűjtemény, amely személyes tárgyakból, hangszerekből, fellépőruhákból áll, a Julien's Aukciósház árverésén vásárolható meg. Az aukciót május 29. és 31. között tartják Beverly Hillsben.

Az árverés egyik legérdekesebb tétele az a Vox AC30-as hangerősítő lesz, amelyet Wyman 1962-ben vásárolt, amikor meghallgatásra jelentkezett a Rolling Stones együttesbe. A próbajátékot egy londoni kocsmában tartották.

Wyman felidézte, hogy a banda tagjai, Keith Richards és Mick Jagger, nagyon elégedettek voltak az erősítővel, mivel nekik akkoriban ócska erősítőik voltak. „Vettem nekik egy italt, és megkínáltam őket cigarettával is. Mind ugrottak érte, mivel dohányoztak, de nem volt rá pénzük” – mesélte a zenész egy 2008-as interjújában.

A hangerősítő a becslések szerint 80-100 ezer dolláros (25-30 millió forintos) áron kelhet el. Wyman árverésre bocsátja számos egykori gitárját, köztük 1969-es Fender Mustang basszusgitárját is, amelyen a Stones koncertjein játszott 1969-ben és 1970-ben. A hangszer a szakértők szerint 500 ezer dollárért (155 millió forintért) is elkelhet.

Az árverés bevételének egy része a Macmillan Rákalapítványt, a Pince's Trust brit ifjúsági jótékonysági szervezetet és a Közép-karibi Tengerészeti Intézetet támogatja.

A gyűjtemény néhány darabját március 10. és április 20. között az írországi Stílusikonok Múzeumában lehet megtekinteni, illetve közvetlenül a májusi árverés előtt Beverly Hillsben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!