Nagyvilág

2012.03.21. 20:04

Figyelmeztető sztrájk a német közszférában

Berlin, 2012. március 21., szerda (MTI) - Figyelmeztető sztrájkot tartanak magasabb bérekért a németországi közszférában, a március elején kezdett, szórványos akciókból álló sztrájksorozat szerdán érte el az eddigi legnagyobb kiterjedést, amikor országszerte csaknem 80 ezren szüntették be a munkát.

Berlin, 2012. március 21., szerda (MTI) - Figyelmeztető sztrájkot tartanak magasabb bérekért a németországi közszférában, a március elején kezdett, szórványos akciókból álló sztrájksorozat szerdán érte el az eddigi legnagyobb kiterjedést, amikor országszerte csaknem 80 ezren szüntették be a munkát.

A kialakult gyakorlat szerint minden nap más tartományokban, és a közszféra más-más területein szünetelt a munka. Az akció szerdán elérte a fővárost is. A berlini köztisztasági vállalatnál például egész nap szünetelt a munka, így nem szállították el a szemetet és nem takarították az utcákat. Sztrájkoltak mások mellett az önkormányzati kezelésű fürdők és uszodák dolgozói is.

A szakszervezetek 6,5 százalékos, illetve legkevesebb havi 200 eurós béremelést követelnek. A munkaadók ajánlata 3,3 százalékos fizetésemelés.

Berlinben összesen 7 ezer közszolgálati alkalmazott tette le a munkát, Észak-Rajna-Vesztfália tartományban pedig 71 ezren sztrájkoltak. Kölnben demonstrációt is tartottak, a 20 ezer tüntető előtt Frank Bsirske, a szolgáltatói ágazatban dolgozók szakszervezeti szövetségének (ver.di) vezetője azt hangoztatta, hogy ha a figyelmeztető sztrájk hatására a munkaadói oldal nem változtat álláspontján a bértárgyalások március 28-án soron következő fordulójáig, akkor megkezdik az előkészületeket a határozatlan idejű sztrájkhoz.

A március elején kezdett - és időközben egy hétre felfüggesztett - figyelmezető sztrájk során eddig mindenekelőtt a közösségi közlekedés területén, és egyszerre két-három tartományban voltak figyelmeztető sztrájkok. Csütörtökön a tervek szerint öt tartományban nem veszik fel a munkát különböző állami, önkormányzati vállalatok alkalmazottai.

- MTI -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!