Nagyvilág

2011.01.10. 12:01

Döbbenet! Mellrákos lett a 3 éves lányka

<p>A kislány mellkasában először egy borsószemnyi dudort vettek észre, ami hamar növekedni kezdett....</p>

Aleisha Hunter egy torontói (Kanada) házaspár egyszem lánya, akinél három évesen emlőrákot diagnosztizáltak. Aleisha a világon a legfiatalabb, akinél valaha is ezt a betegséget diagnosztizálták. A kislány most négy éves és úgy tűnik: felépült a mellrákból, amiről ma már tud és akar is beszélni.
"Tudom, hogy rákom volt és az orvosok segítettek rajtam. Tudom, hogy a ráktól néhány ember a mennybe megy, de én most jobban vagyok.

A kislány anyja Melanie még mindig nehezen beszél a történtekről, de azt elmondta: megdöbbent, amikor kiderült, hogy a lánya mellkasában érzett csomó, rák. Először fürdetés közben vette észre az apró kemény csomót, ami akkora volt, mint egy borsó. "Azt hittem, hogy egy ártalmatlan ciszta". A kórházi vizsgálat után megnyugodott, ott azt mondták a vizsgálatok után, hogy semmi komoly. De a csomó nőni kezdett, de az anyag először nem aggódott, mert hiszen megvizsgálták a lányát. 2009.januárjában viszont idegesen vitte be lányát újra kivizsgáltatni, akkor a csomó már 2 centis volt és Aleisha fájdalmakra panaszkodott.

"Nem tudtam elhinni, mikor kimondták, hogy mellrák, nem gondoltam volna, hogy egy gyermek is emlőrákos lehet".
Nem csak ő, de a beavatkozást végző orvos is döbbenten állt az eset előtt. Dr. Nancy Down aelmondta a Daily Mail hírportálnak: 25 éve foglalkozik mellrák-diagnosztizálással, de soha nem találkozott még ennyire fiatal beteggel.

Az orvosok azonnal megkezdték a kezelést: mastectomiát végeztek és 16 nyirokcsomót távolítottak el Aleisha hónaljából. Szerencsére nem volt szükség kemoterápiára, három nappal később a lányka otthon volt.

Képen Aleisha, a gyógyulás után >>>

Az orvosok nem tartják valószínűnek, hogy visszatér a kislánynál a rák, de folyamatosan jár szüleivel kontrollra.

Korábban a legfiatalabb ismert emlőrákos Hannah Powell-Auslam volt, akinél 10 éves korában, 2008-ban diagnosztizálták a rákot. Ez egyébként azért ritka a fiatal lánykák körében, mert kevés a női nemi hormon és a szövet is kevés azon a területen.
- MON -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!