Nagyvilág

2007.11.15. 13:43

Nemzetbiztonsági kockázatot jelenthetnek a közúti balesetek?

<p>Ukrajna – A közutakon uralkodó ellenőrizetlen állapotok már-már az ország nemzetbiztonságát veszélyeztetik – áll az Ukrán Nemzetbiztonsági Tanács (RNBOU) zárójelentésében.</p>

E megállapítás alapjául az Egészségügyi Világtanács (WHA) szakembereinek azon jelentése szolgált, amely szerint az ukrán utakon bekövetkezett halálos kimenetelű balesetek számának növekedése már túlnőtt a baleseti statisztikai kérdések körén, s mostanra a legégetőbb szociális problémák egyikévé vált.

Tény, hogy az országban minden 15 percben történik egy-egy közlekedési baleset, amelyek során naponta átlag 15 személy veszíti életét.

Az idén eddig 6,5 ezer ember halt meg az ukrajnai közutakon. Az összehasonlítás kedvéért: ez a szám a kétszerese az iraki háború során elpusztult amerikai katonák számának, vagyis lassan biztonságosabb lesz gyalog átkelni Afganisztánon, mint ugyanezt megtenni pl. egy kijevi főutcán…

Ezek az anomáliák Viktor Juscsenko elnöknek is szemet szúrtak, aki egyébként elnöki eskütétele óta szóbelileg már több ízben feloszlatta az Állami Közlekedésrendészetet (DAI), mely szervezet szerinte (s az állampolgárok szerint is) a korrupció legnagyobb melegágya. Most újabb dörgedelmet intézett a csendőrsipkás közlekedésiek felé, s legelső intézkedésként elrendelte a kivételezésekre alkalmat adó speciális rendszámok egy hónapon belüli bevonását (emlékeztetőül: ezzel egy ízben már Kucsma elnök is próbálkozott…)

A rendelet nyomán immár számos vezető politikus demonstratívan beszolgáltatta spéci rendszámtábláját: így többek között Viktor Janukovics kormányfő, Viktor Baloga, az Elnöki Titkárság vezetője, Ivan Pljuscs, az RNBOU titkára, s nem utolsósorban Oleg Havasi, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatás elnöke.

– Palkó István –

Ezek is érdekelhetik