Anno 1979-ben írtuk

2019.10.10. 07:30

Ezerhétszáz új lakás épült meg Miskolcon

A gázvezeték fektetésével nem bírják tartani a lépést.

Az avasi lakótelep, felülnézetből

Fotó: Vajda János

A fejlesztési feladatok időarányos teljesítéséről tájékozódott a Miskolc Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága – a tudósítás az eseményről az Észak-Magyarország 1979. október 12-i számában kapott helyet.

Lendületben, elmaradásban

Ebben az évben 1700 lakást vettek át műszakilag – számol be a tanács illetékese: ez háromszázzal több a tavaly október közepéig átvett lakásmennyiségnél. Üröm az örömben: ötvenöt új lakást a külső gázvezeték és az út építésének elmaradása miatt nem vehettek át. A gázvezeték fektetése más területen is elmaradásban van: még a korábbi hiánypótlással is késlekednek a kivitelezők.

A műszakilag átadott lakások közül 1247-et vehettek birtokukba az Avasra költöző családok.

A lakótelepen egyébként a közösséget szolgáló létesítmények telepítésével is haladnak. Az itt épülő iskolák közül a 16 tantermesben szeptemberben elkezdődött a tanítás. Igaz, a munkások nem vonultak le a területről, az épület másik szárnyában dolgoznak még. A tornaterem átadására novemberig kell várni – tudatja a tanács beruházásokért felelős szakembere.

A befejező munkák vannak hátra a lakótelep második építési ütemében a százhúsz férőhelyes bölcsődénél, itt a közművek kiépítése is folyamatos.

A kétezer adagos báziskonyha környékén a tereprendezés, a kertészeti tennivalók maradtak hátra.

Nem állnak túl jól a papír-háztartási bolt építői, de az avasiaknak nem kell hiányt szenvedniük, nyugtat meg az írás: az Unió Áfész ideiglenes szakboltot nyitott egy faépületben, a vevők igényének kiszolgálása érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!