Mezőkövesd hírei

2012.02.09. 09:03

Egykori diákok kiállítása Kövesden

Mezőkövesd - Kiállítás nyílt a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola  egykori növendékeinek alkotásaiból.

Mezőkövesd - Kiállítás nyílt a mezőkövesdi Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola  egykori növendékeinek alkotásaiból.A tárlat ünnepélyes megnyitóját február 2-án rendezték meg az oktatási intézményben. Az ünnepségen elsőként Juhász Jánosné igazgató köszöntötte a jelenlévőket. Az intézmény első embere többek között kiemelte, az iskola vezetői mindig nagyon fontosnak tartották, hogy a tanuláson túl olyan lehetőségeket is teremtsenek a diákoknak, akár a sport, a képzőművészet, vagy egyéb területen, melyek segítségével kiteljesedhetnek. A lehetőségek megteremtésének elsődleges célja, hogy minél több értékes és hasznos tapasztalattal léphessenek ki az intézményből a középiskolai tanulmányaik befejezése után. Juhász Jánosné hozzátette, az iskola számára nagyon fontos azoknak a tanulóknak a felkarolása, illetve támogatása, akik a képzőművészet valamely ágában próbálták, valamint próbálják meg kamatoztatni tudásukat.

A kiállítást Laczkó Pető Mihály művész-tanár nyitotta meg, aki többek között szakmai szempontok alapján elemezte a kiállítók művészetét. A tárlat anyagát Csató József, Bartók Annamária, Fehér TiborKósa Nikolett, Erdei Ferenc, Kis Tamás, valamint Lakatos József alkotásaiból állították össze a dr. Papp Zoltán teremben. A tárlaton különböző technikával készült, igényesen kidolgozott képzőművészeti alkotásokat, egyebek mellett rajzokat, festményeket, faragott szobrokat, kerámiából készült tárgyakat, illetve használati eszközöket láthatnak azz érdeklődök. Laczkó Pető Mihály az alkotók tevékenységét összegezve elmondta, hogy a kiállítók a képzőművészet különböző területein elvégzett munkájukkal nemcsak a szűkebb környezetüknek okoztak örömet, alkotásaikkal jelentős mértékben gazdagították a képzőművészet palettáját.

Lakatos József embereket, embercsoportokat ábrázoló fafaragásokkal készült a kiállításra. A képzőművész szeretettel emlékszik vissza az intézményben töltött évekre. „Nagyon szép emlékeket őrzök az iskoláról, mert sok barátot szereztem és olyan osztálytársaim voltak többek között, mint Fehér Tibor, valamint Laczkó Pető Mihály. Nagyon sokat köszönhetek az iskolának és osztálytársaimnak, mert mindig mindenben számíthattam rájuk, illetve segítettük egymást és nem csak az iskola falain belül, hanem azon kívül is.”–  mondta Lakatos József.

Az érdeklődők március 9-ig nézhetik meg a kiállítást minden tanítási napon 8-16 óráig.

-B.K.-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!