Magyarország

2016.08.06. 19:42

Elhunyt Laux József, az Omega és az LGT egykori alapítója

Budapest - Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

Budapest - Elhunyt Laux József dobos, az Omega és a Locomotiv GT egyik alapítója. A zenészt szívbetegség után, 73 éves korában, szombaton érte a halál - erősítette meg a hírt Kóbor János, az Omega énekese az MTI-nek.

"Hétfőn még bent jártunk nála a balatonfüredi szívkórházban és akkor már nagyon rossz érzésekkel jöttünk el. Szörnyű, hogy Somló Tamás halála után két héten belül egy másik nagyszerű zenésztársat veszítünk el" - hangsúlyozta Kóbor János.

Mint mondta, Laux József rendkívül céltudatos ember és nagyon szorgalmas zenész volt, messze a legszorgalmasabb az Omegában.

"Együtt alapítottuk az Omega együttest 1962-ben, de már előtte hosszú évekig egy osztályba jártunk a József Attila Gimnáziumban. Egyikünk sem volt képzett zenész, ugyanakkor neki a dobolás mellett a szervezéshez is komoly affinitása volt. Amikor középiskola után a zenekarból valamennyien egyetemre kerültünk, azt hittük, ez az együttes végét is jelentheti, ő volt az, aki a folytatást a leginkább szorgalmazta" - idézte fel Kóbor János.

Mint kifejtette, bár nagyon rosszul érintette a csúcson lévő Omegát, amikor Laux József feleségével, a szövegíró Adamis Annával és Presser Gáborral 1971-ben távozott a csapatból, a válás a legkorrektebb módon történt. "Utána is nagyon jó viszonyban maradtunk, azután még inkább, hogy a kilencvenes években hazaköltözött Amerikából. Többször fellépett velünk, tavaly is ott volt az Omega koncertjén a Budapest Parkban és a felcsúti Pancho Arénában".

Laux József 1943. május 8-án született Budapesten. Már a gimnáziumban zenekart hozott létre Kóbor Jánossal. A dobolás alapjait a Benkó Dixieland Band ütőse ismertette meg vele, lejárt a BDB próbáira és a bulikra, végül bekerült a zenekarba. A gimnázium után azért iratkozott be a Budapesti Műszaki Egyetemre, hogy időhaladékot nyerjen a katonaságtól, itt autógépészetet tanult.

1962-ben alakult meg az Omega, amely először még angolszász számokat játszott, és csak Presser Gábor 1967-es belépése után rukkolt elő saját dalokkal. Olyan slágerekkel, mint a Petróleumlámpa, a Tízezer lépés vagy a Gyöngyhajú lány. A szövegeket Laux József akkori felesége, Adamis Anna írta.

Laux József a legjobb hazai dobosok egyikének számított a közönség és a szakma szerint, ezt tükrözte az Ifjúsági Magazin 1970-es felmérése is, amely a különböző hangszerek legjobbjait vette számba. Az élen végzett muzsikusok - Laux és Presser mellett Frenreisz Károly basszusgitáros és a Radics Béla mögött második Barta Tamás gitáros - 1971-ben megalakították a Locomotiv GT-t, az első magyar "supergroupot". Presser és Laux számára kockázatos lépés volt otthagyni a népszerű Omegát, de az LGT sikere igazolta őket. A zenekar ügyeit itt is Laux intézte, de egy idő után belefáradt a kultúrpolitika merev hatóságaival vívott szélmalomharcba. Az LGT 1976-os ötödik, dupla lemeze után Amerikába ment, követve Bartát, aki már két évvel korábban a tengerentúlon maradt.

Hamar beilleszkedett Amerikában: rockzenét játszott, majd a producerek, zenei rendezők lapjának főszerkesztője lett. A tulajdonos rábízta a lapot, és bejuttatta Kalifornia egyik legjobb stúdiójába, ahol együtt dolgozott Bryan Adamsszel, Chick Coreával, Frank Zappával, az Average White Band tagjaival és másokkal. Az It s My Faith című saját dalára általa készített videoklipet különdíjjal jutalmazta a nemzetközi zenetévé, az MTV. A zene mellett ügynökként könyvekkel kezdett foglalkozni.

Először 1986-ban jött haza az LGT búcsúkoncertjére, korábban nem kapott vízumot. Itthon 1988-ban kezdődött kiadói tevékenysége, a JLX Kiadó amerikai, angol és más nemzetközi bestseller-szerzők regényeit hozta el a magyar olvasóknak.

A zenében visszatért gyökereihez, újra főként dzsesszt játszott. Joe Muranyival - Louis Armstrong zenekarának magyar származású klarinétosával - 2000 után több lemezt vett fel, a Laux Trio and Friends formációval főként dzsesszklubokban lépett fel.

Munkásságát 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével ismerték el.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!