Magyarország

2012.12.10. 18:30

Felsőoktatási keretszámok - Demonstrációt tartottak az ELTE budai épületében

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Demonstrációt tartott a Hallgatói Hálózat más csatlakozó szervezetekkel az ELTE lágymányosi épületében hétfő délután, hogy így tiltakozzanak a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt.

Budapest, 2012. december 10., hétfő (MTI) - Demonstrációt tartott a Hallgatói Hálózat más csatlakozó szervezetekkel az ELTE lágymányosi épületében hétfő délután, hogy így tiltakozzanak a kormány napokban elfogadott felsőoktatási koncepciója, azon belül elsősorban a keretszámok tervezett csökkentése miatt.

A több száz hallgató a kampusz északi épületének Gömb aulájában gyűlt össze. Az aulában a diákok több molinót helyeztek ki ilyen feliratokkal: "Ne szerződj, szerveződj!", "Vissza a jövőnket!", "Aki hülye az is marad!"

A szervezők a hallgatók előtt nyilatkozatot olvastak fel, majd annak egyes pontjait a diákok javaslataira - kisebb módosításokkal - a hallgatóság elfogadta. A dokumentumban egyebek mellett követelték a köz- és felsőoktatás átfogó reformját az érintettek bevonásával, a felsőoktatási keretszámok két és fél évvel korábbi meghatározását, a forráskivonás leállítását, az elvonások kompenzálását, a hallgatói szerződés eltörlését, valamint azt, hogy ne korlátozzák az egyetemi autonómiát.

Követelték továbbá, hogy minden képzési helyen legyen államilag támogatott hely, ne diszkriminálják az intézményeket azzal, hogy csak bizonyos egyetemek képzéseit támogatják. A hallgatók válaszul azt skandálták, "nem hagyjuk, nem hagyjuk!"

Az aulában többen - padokra állva - a képzési díj, a röghöz kötés és a keretszámok csökkentése ellen érveltek, és arról beszéltek, hogy a szegényeket kirekesztik az oktatásból, és a kormányzat az intézkedésekkel a társadalom jövőjét veszélyezteti.

A felszólalók között Fábry Béla, a Hálózat a Tanszabadságért képviseletében arra hívta fel a figyelmet, hogy az oktatás területét érintő kormányzati intézkedések nemcsak a hallgatók, hanem a pedagógusok és a szülők ügye is egyben.

A fórumon megjelent több ellenzéki - köztük Kunhalmi Ágnes szocialista, Ertsey Katalin LMP-s és Dúró Dóra jobbikos - politikus. A szervezők a fórum elején ugyanakkor azt kérték - általánosságban - a pártoktól, hogy ne telepedjenek rá a rendezvényre.

A fórumra szóló meghívóban egyebek mellett az áll: a hallgatók nem nyugszanak bele a felsőoktatási keretszámok drasztikus csökkentésébe, amelyet a forráskivonás újabb állomásának tartanak.

A helyzet tarthatatlan, ezért feljogosítva érezzük magunkat az ellenállásra, a szembefordulásra, a mostani és leendő egyetemisták, valamint az oktatók érdekeinek megvédésére - írták.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!