Magyarország

2012.10.10. 09:51

Domonyvölgyi gyilkosság - Eltemették az áldozatot

Budapest, 2012. október 9., kedd (MTI) - Gödöllőn kedden eltemették a domonyvölgyi gyilkosság áldozatát.

Budapest, 2012. október 9., kedd (MTI) - Gödöllőn kedden eltemették a domonyvölgyi gyilkosság áldozatát.

A gödöllői önkormányzat az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: október 9-én, római katolikus egyházi szertartás keretében, a gödöllői Dózsa György úti temetőben eltemették M. Juditot, akit szeptember 24-én gyilkoltak meg Domonyvölgy és Bag határán.

A 32 éves gödöllői áldozat a Szent István Egyetem munkatársa volt.

Hétfőn az intézmény dísztermében Hatala József országos rendőrfőkapitány, Tóth Tibor alpolgármester, valamint Solti László rektor és az egyetem dékánjai elismeréseket adtak át azoknak a rendőröknek, akik részt vettek a domonyvölgyi gyilkosság felderítésében és a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított férfi elfogásában.

A nőt támadója több késszúrással gyilkolta meg, majd elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított S. Márk 18 éves szakáldi lakost a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai a Terrorelhárítási Központ közreműködésével szeptember 27-én Miskolcon fogták el. A férfi kihallgatása során három bűncselekmény elkövetését ismerte el. A rendőrség emberölés bűntette, rablás bűntette és rablás kísérletének bűntette miatt folytat eljárást ellene.

A Pest Megyei Főügyészség indítványára szeptember 30-án a Budakörnyéki Bíróság egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a gyanúsítottat.

- MTI - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!