Magyarország

2012.05.11. 11:34

MSZP: a bejelentett személycserék helyett Orbánnak és Matolcsynak kéne mennie

    Budapest, 2012. május 11., péntek (MTI) - Az MSZP szerint a bejelentett kormányátalakítás elhibázott, helyette Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kellene távoznia.

 

 

Budapest, 2012. május 11., péntek (MTI) - Az MSZP szerint a bejelentett kormányátalakítás elhibázott, helyette Orbán Viktor miniszterelnöknek és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kellene távoznia.

 

Horváth Csaba, a szocialisták alelnöke pénteken sajtótájékoztatón kérdésére válaszolva azt mondta: a kormányfő reggeli rádióinterjújából a legfontosabb, a távozásáról szóló bejelentés elmaradt. Noha - folytatta - az MSZP megítélése szerint az ország állapotáért leginkább Orbán Viktor és Matolcsy György felelős, ezért nekik kéne menniük a kormányból, hogy megtörténhessen a szükséges gazdaságpolitikai fordulat.

"Amikor a fejétől bűzlik a hal, nem a farkát kell lecsapni, hanem a fejét" - fogalmazott. Szerinte ennek hiányában csak "parasztvakításnak" értékelhető, hogy több, eddig is felelős tisztséget viselő fideszes politikus helyet cserél, ám ettől nem várható érdemi változás a kormányzati politikában.

Orbán Viktor péntek reggel jelentette be, hogy Lázár János, a Fidesz jelenlegi parlamenti frakcióvezetője lesz a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár Jánosnak így le kell mondania hódmezővásárhelyi polgármesteri posztról. Őt Rogán Antal, az V. kerület polgármestere, a parlament gazdasági bizottságának elnöke válthatja a Fidesz-frakció élén. Június 1-jétől pedig Varga Mihály lesz Fellegi Tamás utódja, tárca nélküli miniszterként ő vezeti majd a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatott tárgyalásokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!