Magyarország

2012.03.22. 20:38

Mesterházy: a 89-es állapotokat és a 2010 előtti kormányzati politikát is meg kell haladni

Budapest, 2012. március 22., csütörtök (MTI) - Mesterházy Attila szerint az MSZP célja a negyedik köztársaság felépítése kell hogy legyen, és nem az 1989-es állapotok helyreállítása vagy a visszatérés a 2010 előtti kormányzati politikához.

Budapest, 2012. március 22., csütörtök (MTI) - Mesterházy Attila szerint az MSZP célja a negyedik köztársaság felépítése kell hogy legyen, és nem az 1989-es állapotok helyreállítása vagy a visszatérés a 2010 előtti kormányzati politikához.

A szocialista párt elnök-frakcióvezetője a Politikatörténeti Intézet csütörtöki budapesti rendezvényén, ahol az MSZP ideológiai alapelveit rögzítő - a Lendvai Ildikó vezette programtanács által készített - Iránytű című dokumentumot vitatták meg társadalomtudósok és párttagok részvételével, elmondta: a szocialisták 2006-ban elkövették azt a hibát, hogy mást ígértek a kampányban, mint amit kormányon tenni kényszerültek.

Az MSZP nem eshet újra ebbe a hibába, 2014-ben nem győzhet megvalósíthatatlan programmal - hangsúlyozta, megjegyezve: ezért lényeges az Iránytű, amely a május 1-jére elkészülő MSZP-s szakpolitikai javaslatok ideológiai alapját képezi.

Mesterházy Attila fontosnak nevezte, hogy a szocialista párt a következő két évben olyan programalapú szövetséget kössön az erre nyitott demokratikus pártokkal és civil szervezetekkel, amelynek nem egyszerűen Orbán Viktor leváltása a célja, csupán eszköznek tekinti a negyedik köztársaság felépítéséhez és a stabil kormányzáshoz.

Lengyel László közgazdász, politológus azért bírálta az Iránytűt, mert véleménye szerint nem ad megfelelő választ arra, hol van Magyarország helye a válsággal küzdő Európában. Vitába szállt azzal is, hogy a rendszerváltás óta eltelt bő húsz év csak kudarcokból, tévedésekből állt, szerinte a sikeres első évtized után 2000 környékén vesztett utat az ország.

A Pénzügykutató Zrt. elnök-vezérigazgatója ugyanakkor helyesnek ítélte, hogy az MSZP a programírással a kormányzóképességét akarja bizonyítani. Mint mondta, a magyar szocialisták populizmusban nem tudják felvenni a versenyt sem Orbán Viktorral, sem Robert Fico leendő szlovák miniszterelnökkel, mert nincs olyan vezető politikusuk, aki pusztán népszerű ígéretekkel meg tudná nyerni a többséget. "Hiába küzdene az MSZP a következő két évben, hogy igazi populistát neveljen ki Orbán Viktorral szemben, ő ebben mindig különb lesz. Hozzá képest csak utánzat lenne, aki előadja ugyanazokat a baromságokat" - fogalmazott.

Boros László jogszociológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a baloldalnak a mélyszegénységben élőkön kívül a fogódzó nélkül lebegő, bizonytalan helyzetű középrétegeket is képviselnie kell.

Lakner Zoltán politológus egyebek mellett arról beszélt, hogy Magyarországon hiányzik és nem is teremthető meg rövid idő alatt a politikai részvételi hajlandóság. Ez - tette hozzá - annak ellenére van így, hogy a jogállamot korlátozó kormányzati intézkedések az emberek mindennapi életét is befolyásolják. Példaként a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakítását hozta, kiemelve, hogy sokan a társadalombiztosítási nyugdíjjogosultságuk elvesztésétől félve léptek vissza az állami pillérbe.

Szólt arról is, hogy a baloldal az előző kormányzati ciklusban több rendpárti döntést is hozott a szociálpolitikában, és adós maradt a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésével.

Krémer Ferenc szociológus azt mondta: az orbáni uralom azért is jöhetett létre, mert az 1989-es szisztéma szétmállott, senki sem hisz benne. Véleménye szerint a szocialista pártnak önkritikát kell gyakorolnia hitelességének visszaszerzéséhez, a negyedik köztársaság felépítéséhez, és nemcsak kormányzati politikájának egyes elemeit, hanem gondolkodásmódjának egészét újraértékelve.

Több társadalomtudós írásban juttatta el véleményét az Iránytűről a vita szervezőinek. Tamás Pál szociológus azt jegyezte meg, hogy az MSZP-ről mára lekopott a baloldaliság és a kormányzati szakértelem imázsa, amely a kilencvenes években alakult ki. Szerinte a szocialistáknak ezek meglétét kell újra bizonyítaniuk, de ezt nehezíti, hogy a Fidesz az elmúlt években "az MSZP-re bízta", hogy védje a kapitalizmusnak azt a változatát, amely világszerte pazarlóan és kártékonyan működik. Tamás Pál szerint viszont a szocialisták nem beszélhetnek jobbközép liberálisok módjára, ahogy már sokszor megtették.

Ágh Attila politológus a többi között arról írt, hogy az MSZP-nek "hármas tisztítótűzön" kell átmennie, leküzdve a korrupciót, bizonyítva kormányzóképességét és stratégiai programot kidolgozva a "tötyörészés" helyett.

Földes György, a Politikatörténeti Intézet főigazgatója bevezetőjében arra kérte az egybegyűlteket, köztük számos szocialista politikust, hogy védelmezzék az intézetet, amelyet a kormány ki akar költöztetni Alkotmány utcai épületéből, és iratainak jelentős részét is állami felügyelet alá vonná.

A döntően társadalomtudósokból álló programtanács által elkészített Iránytűt több mint száz MSZP-szervezet véleményezte, szövege ennek nyomán változott az elmúlt hónapokban.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!