Magyarország

2011.04.27. 06:01

Tömegverekedés Gyöngyöspatán

<p>Több sérültje is van annak a verekedésnek, ami kedden késő este robbant ki Gyöngyöspatán. A romák szerint egész nap provokálták őket, majd ismeretlenek kővel törtek be egy ablakot, s egy fiatal cigány fiút is bántalmaztak.</p>

Eszes Tamás, a Véderő parancsnoka ezzel szemben úgy tudja, négy gyöngyöspataira támadtak rá ok nélkül a romák. Éjszaka Gyöngyöspatára érkezett Horváth László, megyei kormánymegbízott is, aki úgy fogalmazott: ideje lenne véget vetni a politikai katasztrófaturizmusnak.

A Heol.hu helyszínen tartózkodó munkatársa közölte: a verekedésben négyen sérültek meg, meg nem erősített értesülés szerint egyikük csonttörést szenvedett. Úgy tudni, az egyik sérült a Véderő tagja. A két összeverekedő társaság létszáma hozzávetőlegesen a tucatnyi körül volt. A településen nagy létszámban vannak jelen a rendőrök, egyre nagyobb területet zárnak le.

-Független Hírügynökség-

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!