Magyarország

2010.12.17. 17:52

Teljes vagyonát felajánlja a Kodály Központ orgonájára egy pécsi család

<p>Teljes vagyonát felajánlja egy pécsi házaspár, hogy orgonát készíttessenek a pécsi Kodály Központ hangverseny termébe. Gyermekük nyáron halt meg későn felismert vakbélgyulladásban, neki szeretnének emléket állítani a becslések szerint több százmillió forintba kerülő hangszerrel. A pécsi Kodály Központot csütörtökön adták át. Orgona nincs benne, mert eddig nem jutott rá pénz.</p>

"Ez felemészti a család vagyonát, ami egyébként is a fiamnak lett volna szánva" - mondta a Független Hírügynökségnek pénteken Scheffer Ferenc. A pécsi házaspár nyáron veszítette el egyetlen gyermekét. A 20 éves fiatalember júliusban hasfájás miatt ment be az egyik pécsi klinikára, ahol nem vették észre, hogy vakbélgyulladása van. Gyomorfertőzéssel kezelték és hazaküldték. Mire újra kórházba került, már perforált a vakbele. Nem tudták megmenteni. Az ügyben azóta a rendőrség is nyomoz.

Az édesapa a Független Hírügynökségnek azt mondta: fia halála előtt még azt tervezte, hogy ha felnő, és lesz pénze, létrehoz egy alapítványt, hogy másokon segíthessen. Így az ő végakaratát hajtják végre a felajánlással. Hozzátette: kilátástalan helyzetbe kerültek gyermekük elvesztése után, így most megpróbálnak egy olyan megnyugvást szerezni, amelyben talán élhetőek lesznek még az elkövetkező évek.

Azt egyelőre nem tudta megmondani, hogy mennyibe kerül majd az orgona, azt azonban már tudja, hogy egy ilyen hangszer megtervezése és megépítése általában két évig tart. Ő azonban azt szeretné, ha másfél év alatt elkészülne, és 2012. augusztus 4-én, gyermekük születésnapján felavathatnák a hangszert.

A család maga keres gyártót és készítteti el az orgonát. A felajánlásért csak azt kérik cserébe, hogy készüljön róla egy emléktábla a Kodály Központban, az orgonát pedig fiukról, Scheffer Péterről nevezzék el, illetve, hogy minden év augusztus 4-én tartsanak emlékkoncertet elhunyt gyermekük tiszteletére. A pécsi önkormányzat, mely a Kodály Központ tulajdonosa csütörtöki közgyűlésén elfogadta a felajánlást.

A Kodály Központ hangverseny termét eleve úgy építették, hogy megvan benne az orgona helye - mondta a Független Hírügynökségnek Horváth Zsolt, a Pannon Filharmonikusok igazgatója. Szerinte így a klasszikus zeneművekből jóval többet be lehet majd mutatni a frissen elkészült hangversenyteremben, ahol az orgonával hosszú évtizedeken keresztül méltóképpen emlékezhetnek az elhunyt gyermekre.

- Független Hírügynökség -

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!