Magyarország

2010.12.01. 20:03

Körülbelül 200-szor vonultak a tűzoltók az időjárás miatt

<p>Körülbelül 200 riasztás érkezett a tűzoltókhoz az időjárás miatt reggel 7 és délután 5 óra között. A legtöbbször közlekedési balesetekhez kellett vonulniuk, mivel sok autó csúszott árokba, vagy koccant össze az ónos eső miatt. Összesen 140 ilyen esethez kellett vonulniuk.</p>

A többi helyszínre pedig főképp vizet szivattyúzni, fákat kivágni hívták őket. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az időjárás Vas, Zala, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében okozta a legtöbb gondot.

A tűzoltóknak az M3-as autópályán több balesethez is vonulniuk kellett szerdán. A 141-es kilométerszelvényben hét jármű karambolozott, alig száz méterrel odébb egy teherautó csúszott az árokba, a 148-as kilométerszelvényben pedig ugyancsak egy teherautó szenvedett balesetet: szalagkorlátnak ütközött. Karambol történt a 86-os főúton is, itt két teherautó hajtott egymásnak.

Reggel 7 óra és délután 5 óra között körülbelül 200 helyre hívták a tűzoltókat országszerte. Árokba csúszott, egymásnak koccant kocsik - ilyen esetből 140 volt szerdán. A többi helyszínre főképp azért mentek, mert fákat kellett kivágni illetve vizet kellett szivattyúzni. Utóbbira azért volt többfelé szükség, mert a belvízzel elöltött területek száma megnőtt és a víz nem tudott elfolyni.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint az időjárás Vas, Zala, Komárom-Esztergom és Győr-Moson-Sopron megyében okozta a legtöbb gondot, itt volt ugyanis a legtöbb járhatatlan út. De más megyékben is akadt dolguk - sokfelé havazott, illetve hullott le ónos eső.

Több baleset országszerte

A csúszós utak miatt egyébként Pest megyében, az M0-s autóúton is baleset történt. Itt is több autó csúszott össze, de senkinek sem esett baja. Az Ónos eső sok balesetet okozott Fejér megyében is : két autó is szalagkorlátnak ütközött az M7-en, egy nyerges vontató keresztbe fordult, majd felfutott a szalagkorlátra. A sztrádán ugyancsak szalagkorlátnak csapódott egy autós, míg a 62-es úton Perkátánál két kamion ütközött össze. A megyében emellett három autó is árokba csúszott, egy Székesfehérváron, egy Bicskénél, egy pedig a 6-os úton Dunaújváros és Rácalmás között. Utóbbinál a vezetőt a mentő vitte el.

Ahogy arról a Független Hírügynökség már beszámolt, frontálisan karambol történt Tolna megyében, a 65-ös főúton Iregszemcse közelében szerda késő délután. A megyei rendőr-főkapitányság arról tájékoztatott, hogy az egyik autó megcsúszott és áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol nekiütközött az ott szabályosan közlekedő másik kocsinak. A helyszínre a tamási önkéntes tűzoltók vonultak, akik eddig egy súlyos sérültet szabadítottak ki a roncsokból.

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerda esti közleménye szerint az egész napos havazás, ónos eső, hóátfúvások nem csak kellemetlenséget, de az átlagosnál jóval több balesetet okoztak az utakon. A rendőrség ezért nyomatékosan kér mindenkit, hogy amennyiben - főleg hosszabbra tervezett - útra indulnak és az utazás halaszthatatlan, a megszokottnál is körültekintőbben ellenőrizzék gépjárművük műszaki állapotát.

Ezen felül arra kérik a közlekedőket, hogy készüljenek fel a váratlan helyzetekre, lehetőség szerint vigyenek magukkal meleg italt, takarót és meleg ruhát is. Gondoskodjanak indulás előtt mobiltelefonjuk feltöltéséről, kocsijukban pedig tartsanak hóláncot, hólapátot, illetve szóró homokot. Ha a kocsi elakadt, mindenképp használni kell a vészvillogót. A jármű ilyen helyzetekben mindig maradjon kivilágítva, az utasok pedig a mentés megkezdésekor azonnal vegyék föl a láthatósági mellényt.
- Független HÍrügynökség -

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!