Magyarország

2010.08.07. 20:26

A Drechsler-palotáért demonstrálnak a fővárosi Andrássy úton

<p>A budapesti Drechsler-palota állapotára akarják felhívni a figyelmet azon a zenés rendezvényen, amelyet az Andrássy úton tartanak szombaton.</p>

Az épület magánkézbe került, de évek óta üres, folyamatosan pusztul. Este 10 óráig lezárták az átmenő forgalom elől az utat a Nagymező utcától a Bajcsy-Zsilinszky útig. A palotánál színpadot állítottak fel, ahol kora este nagyjából 500-600-an gyűltek össze.

1883 és 1886 között építették a Drechsler-palotát a fővárosi Andrássy úton, Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján. A ház a magyar építészeti örökség fontos része. Működött benne étterem, kávéház, borozó, az Opera közelsége miatt többek között Puccini és Mahler is megfordult itt. A palota azonban folyamatosan pusztul, mióta magánkézbe került - erről Gerle János építész beszélt a rendezvényen.

Korábban egyebek mellett az Állami Balettintézet működött az épületben. 1997-ben áron alul adták el, valamivel több mint 200 millió forintért egy kft-nek, amelynek aztán szintén új tulajdonosa lett, jóval több pénzért. Az eredeti tervek szerint luxusszállót alakítottak volna ki a palotában, de ez nem történt meg eddig. Nemcsak egy épület áron aluli eladásáról van itt szó, hanem egy műemlék elkótyavetyéléséről is - mondta Mernyó Ferenc, a demonstráció egyik szervezője.

A szervezők előzetesen hangsúlyozták, hogy a demonstráció politikamentes, nem a kormány, az önkormányzat vagy pártok ellen irányul. Kérték, hogy zászlókat, pártlogókat senki se vigyen magával, erre a helyszínen is felhívták a figyelmet, de ezt nem mindenki tartotta tiszteletben. Egy férfit a rendőrök kivezettek a tömegből, mert nem volt hajlandó eltenni a nála lévő árpádsávos zászlót.

A helyszínen bárki aláírhatja a palotával kapcsolatos petíciót. Ebben tiltakoznak az épület pusztulása ellen, és kérik a kormányt, hogy a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal útján avatkozzon be, és állítsa meg az állagromlást. Ha pedig ez nem megy, vizsgálja meg, újra állami kézbe kerülhetne-e esetleg a palota. Az Országgyűlést arra kérik, hogy vegye bele törvényalkotási programjába a világörökségről szóló törvényt, a tulajdonosnál pedig azt akarják elérni: 30 napon belül tegye lehetővé, hogy egy tényfeltáró bizottság bejárhassa az épületet és jegyzőkönyvet vehessen fel a látottakról - derül ki a petíció szövegéből.

A Kulturális Örökségvédelmi Hivataltól a héten azt közölték: kiemelten fontosnak tartják a műemlék sorsának rendezését, és azt, hogy mielőbb törvényi megerősítést kapjon a világörökségi helyszínek értékeinek megőrzése. A terézvárosi önkormányzat pénteki közleményében pedig azt írták: támogatják, hogy hatékonyabb jogszabály szülessen a világörökség megóvása érdekében.

A tüntetés miatt szombaton 15 órától lezárták az átmenő forgalom elől az Andrássy utat a Nagymező utca és a Bajcsy-Zsilinszky út között. 22 óráig tart a korlátozás.

- Független Hírügynökség -

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!