Magyarország

2010.07.10. 05:35

A sofőrök odafigyelését kéri a rendőrség

<p>A szokásosnál erősebb forgalomra kell számítani hétvégén az autópályákon és a határátkelőkön, a rendőrség ezért a sofőrök fokozott odafigyelését kéri.</p>

Egyben arra is felhívják a figyelmet, hogy a nyári hétvégéken kiemelt ellenőrzik az autósokat, főként a sebességet mérik majd.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) figyelmeztetése szerint országszerte az utakon jelenleg 200 helyen zajlanak munkálatok, közte az M0-ás körgyűrűn, illetve több autópályán is. Ezeken a helyeken általában sávelhúzás és terelés, illetve sebességkorlátozás is lassítja a forgalmat. A határátkelőknél is türelemre van szükség, főként Horvátország és Szerbia felé lehet megnövekedett forgalomra számítani. Hasonlóan sok autós van ilyenkor a közkedvelt üdülőhelyek környékén.

A rendőrök éppen a nagy forgalom, illetve a kánikula miatt nagyobb odafigyelést kérnek az autósoktól. Egyben az ORFK arra is felhívja a figyelmet, hogy a nyári hétvégéken fokozottan ellenőrzi az előírt sebesség betartását.

A rendőrség azt tanácsolja az útnak indulóknak, hogy tájékozódjanak az adott útszakaszról, mielőtt kocsiba ülnek. Ezt megtehetik az Útinform honlapján - www.kozut.hu - vagy utastájékoztatóján - a 336-24-00-ás számon - illetve az Állami Autópálya Kezelő internetes oldalán - www.autopalya.hu - és - 06/40-40-50-60-as - telefonszámán. Emellett azt is javasolják, hogy az utazók gondoskodjanak megfelelő folyadékmennyiségről is.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!