Magyarország

2010.06.10. 16:53

Titkos ügynök helyett fegyveres bűnöző a családban

<p>Titkos ügynöknek adta ki magát egy kettős életet élő férfi, akit nemrég buktattak le a tatabányai nyomozók.</p>

A férfi fél éve költözött össze egy kétgyermekes nővel Tatabányán, de korábbi életét sem adta fel, néha visszautazott Debrecenbe, ahol eredetileg lakott. Azután bukott le, hogy barátnője nagyobbik lányának gépfegyvert, illetve kézigránátot adott a kezébe. Mikor a rendőrök végül elfogták, egy hangtompítós pisztolyt találtak nála.

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön számolt be az eredetileg kiskorú veszélyeztetése miatt indított nyomozás részleteiről. A tatabányai nő gyanakvás nélkül élte az életét a férfival, aki fél éve költözött hozzá és két gyermekéhez. A férfi kommandósnak, illetve titkos ügynöknek mondta magát, a rendőrség szerint ez feltehetően imponált a nőnek. A férfi már eleve álnéven mutatkozott be neki és gyakran utazott el Debrecenbe, ahol korábban élt és ezt a korábbi életét az új családja mellett sem adta fel.

Egy nap a férfi gépfegyvert és gránátot nyomott a család nagyobbik lányának a kezébe, mondván ilyet még úgysem látott. A lány megijedt, ezért az esetet elmesélte a tőlük külön élő édesapjának, aki a rendőrséghez fordult. A lány azt nem tudta megmondani, hogy éles fegyvert tartott-e a kezében vagy mindez csak játék volt. A nyomozók keresni kezdték a férfit, de azon a néven, ahogy a család megismerte, nem találtak senkit az országos népesség-nyilvántartóban, ilyen nevű férfi az adatok szerint nem létezett.

A nyomozók két verziót állítottak fel: vagy egy "furcsa" emberről van szó, akinek csak játékfegyverei vannak, vagy valójában egy veszélyes bűnözővel van dolguk. A férfiról semmit sem tudtak, mert az adatai és azok a történetek is hamisak voltak, amiket magáról mondott. A lány - akinek a gépfegyvert a kezébe adta - azonban elmondta, hogy egyszer volt a férfi debreceni házában és fel is ismerné azt a helyet.

A lány el is vezette a rendőröket a házhoz, ahol a férfi teljesen más néven élt, mint ahogy ismerték. Egyébként mint kiderült, a Hajdú-Bihar megyei rendőrség is kereste. A férfi ugyanis 5 év börtönt kapott egy korábbi ügye miatt felfüggesztve, de mivel megszegte a pártfogói felügyelet szabályait, a bíró megváltoztatta a büntetését letöltendő börtönbüntetésre.

A férfit akkor még nem találták, ezért új, tatabányai családját 24 órás megfigyelés alá helyezték. A nagyszülők házát is ellenőrizték, ahol nemsokára meg is jelent a férfi és élettársa. Csomagokkal megrakodva léptek ki a szülői házból, hogy pihenni menjenek.

Ekkor léptek oda a rendőrök, hogy igazoltassák a férfit, de az továbbra is álnéven mutatkozott be, csak többszöri felszólításra ismerte be, hogy ki is ő valójában. Mivel a nyomozásról csak a lány és édesapja tudott, a férfival lévő nő ekkor döbbent meg igazán először, a következő meglepetés akkor jött, mikor a férfi egyik bőröndjéből előkerült egy csőre töltött, 22-es kaliberű, hangtompítós pisztoly. A férfi egyelőre nem mondott semmit a nyomozóknak és a lány által látott gépfegyver és gránát sem került elő.
Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!