Magyarország

2010.06.09. 15:31

Hatósági energiaárat vezetne be a kormány

<p>A lakossági és kisfogyasztói gáz, valamint az elektromos áram esetében hatósági árat vezetne be az a törvényjavaslat, amelyet szerdán nyújtott be az Országgyűlésnek Rogán Antal fideszes képviselő, a gazdasági bizottság elnöke.</p>

A gázellátásról és a villamos energiáról szóló törvényeket módosító javaslat szerint az egyetemes szolgáltatók lehetséges legmagasabb árait az illetékes miniszter határozná meg, aki ebben az esetben Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter lesz.


Orbán Viktor kedden a Parlamentben jelentette be a kormány által a hétvégén elfogadott gazdasági akciótervet, amelynek egyik pontja, hogy befagyasztják az energiaszolgáltatók árait. A szerdán benyújtott törvény indoklása szerint "a módosítás során az ármegállapítással szemben támasztott alkotmányossági követelményekkel összhangban biztosítani kell, hogy az egyetemes szolgáltatás ára a hatékonyan működő engedélyes gazdálkodó szervezetek indokolt működési és tőkeköltsége, és összehasonlító elemzések alapján kerüljön meghatározásra."

A javaslat szerint lényeges ugyanakkor, hogy az árak megállapítása során a legkisebb költség elvét is érvényre kell juttatni. Az előterjesztők szerint a törvényjavaslat összhangban van az Európai Unió előírásaival is.
- Független Hírügynökség -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!