Magyarország

2007.09.22. 17:56

Megkezdődött a motoros felvonulás Budapesten

<p>Budapest - Összesen kürölbelül 12 ezer motoros részvételével szombaton délután négy óra előtt elindult a Dózsa György úton a motoros tiltakozó felvonulás a súlyadó csökkentése és a KRESZ számukra kedvező módosítása érdekében. A 12 ezres létszám 4 ezerrel kevesebb a 2006-os felvonulás résztvevőinél - mondta a Független Hírügynökség helyszíni tudósítójának Enyedi Ferenc főszervező.<BR /></p>

Az RRACE MONO nevű motoros érdekképviselet tavaly ősszel szervezett először demonstrációt a fővárosban, ahol a súlyadót idén januártól felváltó teljesítményadó ellen tiltakoztak és azt kérték, használhassák olcsóbban az autópályát a motorosok, mint az autósok. Ez utóbbit sikerült elérni, tesztjelleggel idén nyárra bevezették a félárú, négynapos matricát a motorosoknak.

Enyedi Ferenc elmondta: a mostani demonstráción is téma lesz a súly-illetve teljesítményadó. A civil szervezet kidolgozott két új számítási módszert, amivel az éve elején többszörösére emelt fizetnivaló körülbelül 30 százalékkal csökkenthető lenne.

A másik fő téma a KRESZ-módosítás lesz. Az RRACE elsősorban a párhuzamos közlekedésre vonatkozó, elavult szabályokat változtatná meg. Szeretnék például, ha - bizonyos esetekben- autók között is közlekedhetnének motorok és használhatnák a buszsávokat is. A javaslatok között szerepel annak a jelenlegi szabálynak a módosítása is, hogy autó sávon belül is előzhet motort, fordítva viszont nem.

Az idén is érvényes a tavaly demonstráción meghirdetett viselkedési kódex. Aszerint például a résztvevők nem használhatnak politikai jelképeket, transzparenseket, zászlókat. A felvonuláson dudálni csak a Parlamentnél lehet.

A szombati demonstrációra déltől gyülekeztek a motorosok a Dózsa György úton az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között. A menet az alsó-rakparton, a Parlament alatt megy majd a Petőfi hídon át a Budaörsi útra és az M1-M7 kivezető szakaszánál oszlik majd szét.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!