Sport

2015.10.28. 09:35

FC Tiszaújváros: Nemzetközi csapat a vendég a Magyar Kupában

Tiszaújváros - Szerdán 13.30-tól Magyar Kupa-meccset vív hazai pályán a Termálfürdő FC Tiszaújváros gárdája.

Tiszaújváros - Szerdán 13.30-tól Magyar Kupa-meccset vív hazai pályán a Termálfürdő FC Tiszaújváros gárdája.

Már a legjobb 8 közé kerülés a tét a labdarúgó Magyar Kupában, megyénkből még egy klub áll a sorozatban, az NB III-as Termálfürdő FC Tiszaújváros együttese. A Tisza-partiak az előző körben az NB I-es Paksi FC-t verték ki hazai környezetben, majd a sorsolás kegyes volt hozzájuk, ugyanis a Budapest bajnokság I. osztályában jelenleg harmadik helyen álló Inter CDFSE-t kapták ellenfélül Kerekesék. A futballkedvelők számára nem sok minden ugrik be a fővárosi együttesről, ám némi utánjárás után kiderült róluk: az Internationale Club De Football Sportegyesületet 2006 nyarán alapították, elsősorban azzal a céllal, hogy játéklehetőséget biztosítsanak azon afrikai embereknek, akik Magyarországon dolgoznak, vagy ide menekültek, illetve a labdarúgáson keresztül segítsék az ilyen gyökerekkel rendelkező gyerekek integrálását az itteni társadalomba. Az edző, az egykoron a Honvédot is megjárt libériai John Moses csapatában jelenleg hat nemzet képviselteti magát, magyarok is.

Kicsit feljebb tolják

– Személyesen nem láttuk őket, de igyekeztünk minél több információt begyűjteni róluk – mondta lapunknak Bocsi Zoltán, a tiszaújvárosiak szakvezetője. – Fizikálisan viszonylag rendben vannak, gyorsak, nem egy játékosuk megjárt magasabb szintet is. Más stílust képviselnek, mint például az osztályunkban lévő ellenfelek, de azt szeretnénk, ha nem nekünk kellene hozzájuk idomulni, hanem nekik hozzánk.

A trénernek felvetettük, hogy amíg a paksiak ellen visszább kellett húzódniuk, leszűkítve a területet az NB I-es rivális előtt, ezzel ellentétben most inkább nekik kell majd kezdeményezniük.

– Igen, a Paks ellen nem tehettük meg, hogy ész nélkül megyünk előre, ezt szakmailag velük szemben nem lehetett bevállalni – értett egyet ezzel Bocsi Zoltán, aki azért hozzátette: – Így is volt elég sok lehetőségünk, a négynél is több gólt rúghattunk volna. A mostani mérkőzésen kissé feljebb fogjuk tolni azt a bizonyos vonalat, de azért azt ne felejtsük el, hogy már két találkozó dönt a továbbjutásról, nem egy, mint a múltkor, amit azért figyelembe kell vennünk. Az elsődleges cél, hogy hazai pályán ne tudjon nekünk betalálni az ellenfél, hiszen egy idegenbeli gól duplán értékes, mi viszont nekik igen.

Nagy lehetőség

Az előző forduló előtt azt kérdeztük Bocsi Zoltántól, mivel tudja motiválni a játékosait, amire a tréner akkor azt felelte: azzal, hogy NB I-es csapat ellen küzdhetnek, ami ritkán adatik meg egy harmadik vonalban szereplő futballista életében. Ezt a kérdést újra feltettük:

– Erre most az a válaszom, hogy a legjobb nyolc közé kerülhetnek, amire legutóbb három éve volt sansza a TFC-nek, ám akkor nem sikerült – reagált Bocsi Zoltán. – Nagy lehetőséget kaptunk, tisztességes önbizalommal mehetünk bele ebbe a párharcba, nem kérdés, hogy szeretnénk továbbjutni.

A klub elődje, az Olefin SC egy alkalommal eljutott a legjobb 4-ig az akkor még Magyar Népköztársasági Kupának hívott sorozatban, az 1984 májusában megrendezett negyeddöntőben a kor akkori sztárcsapata, a Rába ETO 5-2-re győzött Leninvárosban.

A klub tájékoztatása szerint ezt a kupamérkőzést is térítésmentesen tekinthetik meg a stadionba kilátogató szurkolók.

- Molnár István -


A Termálfürdő FC Tiszaújváros várható kezdőcsapata:

Tóth Cs. – Polényi, Fodor, Czégel, Molnár F. – Sigér, Kerekes, Bussy – Hussein, Kovács Sz., Molnár L.


A visszavágót november 18-án rendezik.


A két csapat útja a kupában

Termálfürdő FC Tiszaújváros

1. forduló: Termálfürdő FC Tiszaújváros – ESMTK 4-1 (0-0)

2. forduló: Termálfürdő FC Tiszaújváros – Komlói Bányász 2-1 (1-1)

3. forduló: Termálfürdő FC Tiszaújváros – Paksi FC 4-3 (2-2)


Internationale CDF SE

1. forduló: erőnyerők voltak

2. forduló: Internationale CDF SE – Hajdúböszörményi TE 5-1 (1-1)

3. forduló: Internationale CDF SE – III. Ker. TVE 2-1 (2-1)


Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!