Labdarúgás

2024.06.12. 10:45

Szárnyalnak a számok: repül a focihátország

Szinte hihetetlen adatokat hozott nyilvánosságra az MLSZ vármegyei igazgatója

Sajti Viktor, az MLSZ vármegyei igazgatója

Fotó: Vajda János

A népkerti Vigadóban kedden este mintegy százhúsz vendég jelenlétében Sajti Viktor olvasta fel szűkebb pátriánk több, mint irigylésre méltó számait. 



Országos szinten is kiemelkedő 

– Százegy sportszervezettel dolgoztunk a magunk mögött hagyott idényben – kezdte a Magyar Labdarúgó Szövetség Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Igazgatóságának igazgatója, majd így folytatta: – A nevezések alapján kilencvenöt felnőtt és százötvenegy utánpótlás gárdát mozgattunk. Tízezerháromszázharminckét versenyengedélyt és háromszázhetvenhat regisztrációs kártyát adtunk, míg harmincnégy kettős és úgynevezett kooperációs kártyát állítottunk ki. Igazgatóságunk kétszáznyolcvankilenc nevezést regisztrált, míg az általunk elbírált igazolási- és átigazolási kérelmek száma ötezerhatvanhatra rúgott. Hivatalunk illetékesei hétezerötszázhat játékvezetői- és ellenőri küldést foganatosítottak a száznyolcvannyolc aktívan foglalkoztatott sportember részére. Végül, de nem utolsó sorban: vármegyei szervezésben háromezerháromszáznyolcvannégy mérkőzést rendeztünk. Vagyis szó szerint imponáló, országos szinten is egészen kiemelkedő mutatókkal dicsekedhettünk a 2023/24-es pontvadászat során. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában