Partnerség

2024.06.03. 18:29

A magyar olimpiai csapatot az Allianz is segíti

Ötvenhárom nappal a párizsi olimpia rajtja előtt a magyar versenyzők közül 163-an harcolták ki az indulási jogot.

Fotó: Peter Szalmas

Érdekesség, hogy húsz év után négy csapatsportágban leszünk érdekeltek. Az előttünk álló alig több, mint másfél hónapban már kizárólag az ötkarikás játékok lebeg a sportolók szeme előtt – ahhoz, hogy csak a sportra koncentrálhassanak, kell a biztos háttér.

Semmihez sem hasonlítható

Partnerséget kötött az Allianz Hungária Zrt. és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB). Az Allianz támogatja a magyar csapat olimpiai felkészülését, és az együttműködés révén szeretné az olimpia iránt érdeklődőket közelebb hozni az ötkarikás játékok semmihez nem hasonlítható élményéhez. A MOB-bal most megkötött megállapodás mellett az Allianz az olimpiai és paralimpiai mozgalmak világszintű biztosítási partnere is. Így a magyar olimpiai csapat mellett támogatja az Olimpiai Kvalifikációs Sorozat júniusi, budapesti állomását is. A látványos négynapos nemzetközi versenyen az utolsó olimpiai beszállókártyákat szerezhetik meg a BMX freestyle, a breaking, a gördeszka és a sportmászás versenyzői.

Fotó: Peter Szalmas

Teljeskörűen

A MOB-bal most megkötött megállapodás révén az Allianz a világszintű olimpiai partnerség mellett a helyi, magyarországi kezdeményezéseit fogja bővíteni – legyen szó biztosítási megoldásokról vagy olyan programokról, amelyekkel össze tudja kötni a sportolókat, a csapatokat, az önkénteseket és a szurkolókat. Az Allianz az olimpiára utazó sportolók és a csapattagok teljes körű utasbiztosítását nyújtja, a sportolók családtagjainak kiutazásához jelentős utasbiztosítási kedvezménnyel járul hozzá. A partnerségi megállapodás részeként az Allianz a jövőben támogatja a MOB-ot a sportolók sporton túli karrierlehetőségeiben, és együttműködnek egy pénzügyi képzési program elindításában is, amelyben az Allianz tanácsadói is szakmai segítséget nyújtanak az olimpikonok számára.

Fotó: Peter Szalmas

Ők mondták

„Rendkívül fontosnak tartjuk a sport ökoszisztéma támogatását, mert biztosítónk és a sport világa ugyanazokat az értékeket, a kiválóságot, barátságot, befogadást és tisztelet tartja fontosnak. A kampányunkban ezért a MOB-ot is bevonva azon dolgozunk, hogy úgy láttassuk a sportágakat, a sportolókat és Párizst, ahogyan még soha. Elmeséljük azokat a történeteket, amelyekből kiderül, mi minden szükséges az olimpiai felkészüléshez” – nyilatkozta a szerződés aláírásakor Bacsó Gergely, az Allianz Hungária Zrt. vezérigazgatója.

„Az olimpia nemzetközi családjának már régóta oszlopos tagja az Allianz, amely most megtisztelt minket azzal, hogy külön háttértámogatást is nyújt a Magyar Olimpiai Csapatnak. Nagyon fontosak számunkra ezek az új megállapodások, és nem elsősorban anyagi, hanem lelki okokból is: nagyon jó, hogy a sportolóink érzik, mekkora bizalommal vannak irántuk a nagy hazai és nemzetközi cégek, és hogy ők is mindent megtesznek azért, hogy a magyar csapat a lehető legjobb eredményekkel térhessen haza Párizsból” – tette hozzá Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Fotó: Peter Szalmas

Az Allianz és a MOB ezen felül együtt dolgoznak az olimpikonokat bemutató MOBCast podcast-sorozaton, egész nyáron számtalan izgalmas tartalommal igyekeznek a sport varázslatos világát megismertetni minden generációval, és közösen készülnek a minden szempontból izgalmasnak ígérkező Olimpiai Kvalifikációs Sorozat budapesti állomására, június 20-23. között. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában