Rali

2024.05.23. 13:57

A 0,01 százalékra nincs szükség

A biztonságra, biztosításra nagy hangsúlyt fektettek a rali verseny szervezői.

Szujó Zoltán (balra) a biztonság fontosságát hangsúlyozta

Fotó: Csoma Árpád

A II. Hell Diósgyőr Rally sajtótájékoztatóját tartották csütörtökön délelőtt Miskolcon, a DVTK stadionban, annak apropóján, hogy a HUMDA országos bajnokság újabb versenyét ezen a hét végén rendezik meg a vármegyénk útjain.

Négy év után

Miskolcon, illetve a vármegye székhely környékén négy év után láthatjuk ismét a honi rali elitet, hiszen a tavalyi másod- és harmadosztály bajnoki futamát követően ezúttal az élversenyzők is rajthoz állnak.
A tavalyi visszajelzések pozitívak voltak, Világi Péter, a DVTK kommunikációs igazgatója szavai szerint, aki úgy fogalmazott: az idén a magyar autósportnak nagyon nehéz éve van, de ennek ellenére a DVTK vezetőségében fel sem merült az, hogy ha a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség ebben az évben is szeretné a partnerséget, a miskolci, diósgyőri központú szervezést, akkor a rendezésben ne vállaljanak szerepet. Örömtelinek nevezte, hogy ebben az évben a teljes rali mezőnyt vendégül láthatják, hogy az R5-ösök és magyar toppilóták is jelen lesznek. Világi Péter szerint a diósgyőri stadion, illetve környéke európai szintű szervizparkot tud biztosítani a mezőny részére. A kommunikációs vezető kijelentette, hogy a DVTK mindent megtesz annak érdekében, hogy ez a verseny egy ünnep, egy családi esemény legyen, illetve azt is elmondta, hogy a vasárnapi gyereknapról sem feledkeztek meg, lesznek olyan programok, amelyek élvezetesebbé teszik a kicsik számára az autóversenyt. A diósgyőri klub képviselője úgy fogalmazott: a rali hazatért, ugyanis Miskolc, Diósgyőr mindig is olyan hely volt, ahol az emberek imádták ezt a fantasztikus sportágat. 

Biztonság

A sajtótájékoztatón bejátszottak egy kampány filmet, amelyben a hazai élversenyzők hívták fel a figyelmet a rali verseny biztonságának fontosságára. Mindez azért időszerű, mert az idei év első rali bajnoki futamán történt egy halálos baleset, amelyben öt (!) néző veszítette életét, mert olyan helyen álltak, ahol nem lett volna szabad.
– Az itteni rajongók 99,99 százaléka rali rajongó, tudja, hogy a versenyen hogyan kell viselkedni, hogy a szervezők, a versenyzők és a szurkolók együttműködése elengedhetetlen, a saját biztonsága és a verseny biztonsága érdekében. A 0,01 százalékra nincs szükség, őket nem szeretnénk látni – hangsúlyozta Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, majd így folytatta: – A borzalmas tragédia után összefogásra van szükség, hogy a rali versenyzés folytatódhasson. Részben hazatér a rali, mert nem kérdés az MNASZ számára, hogy nagy hagyománya van Miskolcon a versenynek. Egy ilyen rendezvény nem csupán egy autóverseny, egy családi eseménnyé szeretnénk tenni mi is, ahogy a nemzetközi autósport szövetség is ebben gondolkodik, erre alkot szabályokat. Itt autók mennek időre, annak minden veszélyével, és autósport veszélyes üzem, a szurkolók ezt tudják jól, aki ezzel nincs tisztában, az jobb ha távol marad. Ki lesznek jelölve a versenyen, hogy hol lehet állni, hogy hol érezheti magát biztonságban, aki meg akarja nézni a mezőnyt. Aki megérti azt szívesen látjuk, aki nem, azzal nem szeretnénk tovább menni az úton. Megjegyzem: aki egy autóversenyen 100 százalék biztonságot ígér, az nem mond igazat, a szervezők azon dolgoznak, hogy kockázat esélyét legalacsonyabb szintre csökkentsék, ezért készültek kiadványok arról, hogy hová állhatnak a nézők. Akinek picit is fontos ennek a sportágnak a jövője, az segítsen, tartsuk be az előírásokat, a sportbíró azért kéri, hogy 3 méterrel álljon hátrébb valaki, mert az a cél, hogy mindenki épen, egészségesen hazaérjen.

Számok, köszönet

A II. Hell Diósgyőr Rallyn 120 páros versenyez majd, de a főszervező, Jacsó Tibor más számokat is megosztott a nyilvánossággal: 354 kilométer etap, 150 kilométer gyorsasági szakasz vár a futam résztvevőre két nap alatt, illetve a másod- és harmadosztály mezőnye egy napon tudja le a mostani bajnokit.
– Minden engedély a birtokunkban van a verseny megrendezéséhez, a lehető legjobb előkészítő munkát végeztük, a biztonságot eddig is kiemelten kezeltük, most még nagyobb figyelmet fordítunk erre, ennek érdekében 15 ezer példányban egy ingyenes térkép tájékoztatót nyomtattunk ki, illetve osztunk szét, amelyben a komplett versenyprogram szerepel, az általunk fontosnak tartott szabályokkal egyetemben. Van egy új szlogenünk is: a rendező minden megtesz a rendezvény biztonsága érdekében – mondta Jacsó Tibor, az Észak-Magyarországi Autó és Motorsport Zrt. vezérigazgatója. 
A főszervező beszélt arról is, hogy a biztonsággal kapcsolatos, 100 darab információs táblát helyeznek ki, hogy a nemzetközi autósport szövetség biztonsági szabályzata alapján készítettek egy saját biztonsági szabályzatot. Megtudtuk azt is, hogy 500 fős rendezői gárdával dolgoznak, hogy a nézők mozgását drón segítségével figyelik, és ha szükséges, mert veszélyhelyzetet észlelnek, félbeszakítják a versenyt. Jacsó Tibor azt is elmondta, hogy 280 darab terelőtáblát helyznek el, amivel lassítják a tempót, és elérhetik azt, hogy a kanyarokat ne vágják le a pilóták, illetve az is elhangzott, hogy 200 kilogramm kordonszalagot gyártattak le, húznak ki a versenypálya mellett, hogy ezzel is jelezzék, hová nem szabad a nézőknek menniük. 
A főszervező a természetvédelemre is felhívta a rali tábor figyelmét, illetve köszönetét fejezte ki a Bükki Nemzeti Park igazgatóságának, a Magyar Közútkezelő Nonprofit Zrt.-nek, a miskolci közeledési társaságnak, a volánbusznak, illetve a rali során érintett települések vezetőinek, polgármestereinek, valamint a rendőr-főkapitányságnak, a forgalomszervezési alosztálynak az együttműködést.

A legjobb pályákra
– Nagy eredmény, hogy az ORB mezőnye Miskolcra látogat, illetve számomra az nagy öröm, hogy miskolciként itt versenyezhetek, ez plusz motivációt jelent – mondta Német Gábor, raliversenyző, aki Skoda Fabia RS Rally2-vel repeszt majd. – Sokáig nem tudtuk, hogy milyen pályákról van szó, de miután kiderült, hogy Bükkszentkeresztre és Mályinkára is el tudunk menni, a legjobb versenypályákra, ez nagyon jól eső érzés volt. A bükki pályák technikásak, ha lesz egy kis eső, az nagyon meg tudja nehezíteni a versenyzést. Az Ózd melletti utak bátorságpróbák, dobálós pályák. Egyedül, ami eltér, az a Parasznya-Lyukóbánya közötti útvonal, ami nem rossz, de kicsit pályaautózásra hasonlít, amelyben az lesz a lényeg, hogy jó kell eltalálni a kanyaríveket. És ugye kitérők lesznek a lassítók helyett, nem tudom, hogy miként lehet majd abszolválni, ez változtat majd a pálya ritmusán, de az biztos, hogy nagyon pontos itinert kell írni ezekre a helyekre. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!