Vívás

2024.05.27. 15:00

Fantasztikus siker: diósgyőri ezüstérem

A 15 éves Terhes Hanna remekelt az országos bajnokságon, amelyen végül a dobogó második fokára állhatott fel.

Budapesten, a Ludovika Arénában–Gerevich Aladár Sportcsarnokban rendezték meg a vívók – minden fegyvernemben – 2024-es országos bajnokságát a múlt hét végén. Az eseményen képviseltette magát a Diósgyőri Vívó Egyesület is, női párbajtőrben Kozma Laura, és Terhes Hanna lépett pástra a 83 fős mezőnyben.
A csoportmérkőzések során Kozma a 18. legjobb eredménysort érte el, a 128-as táblán erőnyerő volt, így meccs nélkül került a 64 közé. Ott aztán megverte Neogrády Kiss Borbálát (Egyetemi VC, Budapest), az első napon, pénteken eddig ,,vívtak le" a versenyzők. Szombatra azonban beteg lett Kozma Laura, így a 32 között nem tudott pástra lépni az egykori DVE-s, jelenleg a DSI Debrecen színeiben sportoló Nagy Emma ellen, így utóbbi játék nélkül került a legjobb 16 közé.

Önbizalmat, és erőt

Terhes Hanna a 20. pozícióban zárta a csoportkört, és a 128-as táblán szintén erőnyerő volt. A 64-es táblán 15-4-re verte Zlota Emmát (MTK Budapest), a 32 között pedig Borsody Emma (BVSC) sem jelentett akadályt (15-11), a nyolcért vívott asszóban pedig az újpesti Wimmer Dorina sem (15-14). A negyeddöntőben Csomós Flórát (Danubius RSC) verte meg a miskolci pengeforgató (15-9), az elődöntőben pedig Nagy Blankát (DSI Debrecen) 15-11-re. A fináléban aztán Muhari Eszter (TSC) volt a DVE vívójának riválisa, 15-7-re győzött Muhari, míg Terhes ezüstérmes lett. Kozma Laura a 23. helyen zárt a végelszámoláskor.
– Hanna, aki októberben lesz még csak 16 éves, a felnőtt mezőnybe belekóstolt már, de ez volt az első felnőtt ob-ja – nyilatkozta Patócs Béla, edző. – A kezdés előtt annyit kértem csupán tőle, hogy nyugodtan vívjon, számára nincs tét. A saját korosztályába az ott szerzett eredmények számítanak, meg vannak a céljai, hogy a jövő tavaszi korosztályos világversenyekre szerezzen indulási jogot. Az első napon rendkívül jól vívott, akkor bekerült a 32 közé, másnapra csupán annyit volt a feladat, hogy hasonló elképzelésekkel dolgozzon. Csinált több bravúrt, megvert olyanokat, akik sokkal rutinosabbak nála, és válogatott kerettagok. Örültünk az ezüstnek, de hétfőn új élet kezdődött. Le kell szűrni a tapasztalatokat, kell, hogy ezen siker önbizalmat és erőt adjon a további munkához, például a soron következő előválogatóra.

A tények

Női párbajtőr egyéni, végeredmény (83 induló): 

1. Muhari Eszter (Tatabánya, edző: László István), 2. Terhes Hanna (Diósgyőri VE), 3. Nagy Blanka (Debreceni SI), Salamon Réka (Tatabánya), 5. Gnám Tamara (Tatabánya), 6. Csomós Flóra (Danubius), 7. Marschall Réka (MTK), 8. Kálmán Gyöngyvér (Honvéd).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában