Labdarúgás

2024.04.22. 16:17

A pályán gólokat gyárt, munkaidőben pedig építkezik

Egyéni rekordot állított fel az abaúji fociegyüttes csatára

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei II. osztályú, Kelet csoportos labdarúgó bajnokság 23. fordulója keretében a Gönc VSE hazai környezetben 8–1-re verte a Kesznyéten SE csapatát. Az otthoniak közül Molnár József vitte el a pálmát: hétszer volt eredményes.

Ajánlatokra vár 

– Korábban az egyik U17-es meccsemen voltam a mostanitól eredményesebb – kezdte a gönciek huszonöt esztendős csatára, majd így folytatta: – A társaim kiszolgáltak, nekem pedig minden összejött és az elmúlt hétvégi terméssel már tizenkilenc találatnál tartok. A lefújás után nem tartottunk nagy bulit az öltözőben és én sem ünnepeltettem magam. Gólkirály még soha nem voltam és most sem leszek, ugyanis a sátoraljaújhelyi Barna Gábor már harmincnyolcnál tart. Valamennyi gólomat jobb lábbal szereztem, egyébként ballal is tudok, sőt szakvezetőim szerint a cselezés is megy nekem, a fejjátékban viszont nem vagyok kiemelkedő, de az a mindössze 175 centémteres testmagasságom számlájára írhatom. 

Nyolc éves korában

A támadó elmesélte, hogy nyolc éves korában Encsen ismerkedett meg a futballal, a göncieket pedig másfél idény óta szolgálja. A klubnál úgy gondolják, hogy hat pontos hátrányuk ellenére, még akár a harmadik helyet is elcsíphetik.  
– Természetesen szeretném magam feljebb is kipróbálni, azt azonban nem tudom, hogy kapok-e majd ajánlatot a vármegyei elitben szereplő egyesületektől, vagy akár az NB III-ból – folytatta Molnár József. – Évekkel ezelőtt egyébként hívtak a DVTK-hoz, átigazolásomból azonban nem lett semmi. Jómagam mindent megteszek azért, hogy kiszemeljenek, tréningjeinkre is szorgalmasan eljárok, hetente kétszer edzünk, a feljebb lépéshez viszont szükségem lenne három vagy négy foglalkozásra. 

Civilben iparkodik

A gönciek csatára a civil életben is iparkodik: építési vállalkozóként, a saját cégében keresi a kenyerét, mint mondta, bőven van munkájuk és amikor kérdéseinkre válaszolt, éppen Diósgyőrben, egy vendéglátó egységben „malterozott”. 

Labdarúgás: percek 

A Gönc VSE – Kesztyéten SE 8–1-re végződött találkozón Molnár József a 20., a 34., a 37., a 43., az 51., a 67. és a 76. percben volt eredményes.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában