CSÚCSMÉRKŐZÉS

2024.03.05. 12:37

DVTK-HT, EL: drámai meccs, belehajszolás

A feszültség érezhető, az egyik kiváló kosárlabdacsapat szerdán sporttörténelmet ír.

Völgyi Péter

Fotó: Árvai Károly

Szerdán 18.00-tól a DVTK Arénában csúcsmérkőzést rendeznek, a női kosárlabda Euroliga negyeddöntőjében a DVTK Hun-Therm – Villeneuve d’Ascq LM meccs végén eldől, hogy melyik csapat jut be a sorozat négyes döntőjébe, az április 12-14-e között sorra kerülő Final Fourba. Eddig mind a két csapat hozta a hazai mérkőzését, két hete a DVTK 78-66-ra nyert, a múlt héten szerdán a Villeneuve pedig 63-59-re. De nincs tovább, ez a remek csata ma véget ér, és a drámai összecsapást követően lesznek akik boldogságban úszva ünnepelnek, mások pedig az elszalasztott esély miatt lesznek szomorúak. 
A diósgyőri kosárlabda történelmében a soha nem látott magasságokba jutott csapat vezetőedzőjével, Völgyi Péterrel beszélgettünk.


Mennyiben más ez a mostani meccs, mint mondjuk egy csoportmérkőzés az Euroligában?
– Van különbség. Mivel többször játszunk egymás után ugyanazzal a csapattal, elég sokat tudunk róluk, és ilyenkor azokat a húzásokat, amik jól sültek, próbáljuk tovább fejleszteni, illetve az ellenfél fejével gondolkodni, hogy ők mire igyekeznek majd még nagyobb hangsúlyt fektetni, mit fognak majd preferálni, és erre mit lehet majd meglepetésszerűen előhúzni a zsákból.

Lehet-e még olyan taktikai újdonságot hozni, ami döntő lehet?
– Abszolút igen, és dolgozunk is rajta. Nagyon erős edzésekre nem került sor, két labdás gyakorlás állt rendelkezésre, és a mostani meccs előtt sokkal hosszabb az elméleti rész, a videózás, aminek az eredményét villámgyorsan meg kell oldani a pályán. Egy-egy ilyen összetett szakasz kb. 4-5 órás, és ez ténylegesen a koncentrációról szól. De nagyon megéri ezt beletenni, mert a tét órási, és ha megoldjuk ezeket, akkor jó esélyünk van a továbbjutás kiharcolására.

A hosszú videózás során azon van-e a hangsúly, hogy az ellenfél egyes játékosainak mik az erősségeik, vagy azon, hogy mit kellene csinálni velük szemben?
– Ezek a videók elsősorban a posztokról szólnak, arról, hogy ugyanazok a játékosok ugyanolyan szituációba kerülhetnek. Például centerposzton Grigalauskytének és Tadicnak más az erőssége, de igyekszünk felhívni a figyelmet arra, hogy mire kell még jobban figyelniük, illetve hogyan kellene kihasználniuk az adottságaikat. A Garbin, Jovanovic párosról is hasonlót tudnék elmondani. Ez egyfajta sakkozás, és igazából arról szól, hogy ha mi meglépjük ezt, akkor erre mi lesz a válasz a túloldalon, és mint a sakkban, itt is előre kell gondolkozni, több lépéssel.

Készül-e motivációs videó, amivel úgymond hangulatba hozzák a csapatot, vagy erre nincs szükség?
– Szoktunk ilyesmit készíteni, de ezt én nem motivációs videónak nevezném, humor segítségével is sok mindent meg lehet oldani.

Mondana példát?
– Majd talán a szezon végén, mert most komolyan kell készülnünk.

Egy nagyon jó erőkből álló csapat ellen.
– A franciák kemény dolgokhoz is hozzányúltak ebben a párharcban, visszanéztük, és tisztában kell lenni azzal, hogy nekünk nem szabad átvenni a stílusukat. A saját játékunkra kell koncentrálunk, hogy gyorsabban játsszunk, mint ők, és nem szabad hagyni, hogy belassítsanak minket, ahogy ezt tették az előző meccs utolsó negyedében.

Centerhelyen mit lehet kihozni egy ilyen mérkőzésből, amikor az ellenfélnél egy brutál felépítésű magas ember harcol a gyűrűk alatt?
– Diaby iszonyatosan kemény, dominás játékos, aki ellen az lehet a célravezető, ha folyamatosan fárasztjuk. Amikor úgy érezzük, hogy ezt sikerrel tettük, akkor kell észnél lenni, kiszorítani a palánk alól. A Villeneuve-nek három extra játékosa van, Diaby mellett Burke, és Salaün, de van olyan titkos fegyverük is, mint Smalls, aki az első két meccsen adós maradt az igazán jó játékkal, a pontokkal. Reméljük, hogy a harmadik mérkőzésen sem tud majd sokat hozzá tenni a közöshöz, dolgozni fogunk azon, hogy ez így legyen.

Mit szól ahhoz, hogy az ellenfelük már hétfőn megérkezett?
– Lehet, hogy ha nekünk kellett volna a harmadik meccset idegenben játszani, én is szorgalmaztam volna ezt a klubvezetésnél. Ugyanakkor ez egy kétélű dolog, mert a nemzetközi idegenbeli meccseiknek volt egy felkészülési ritmusa, amihez hozzászoktak, és most ezen változtattak. Nyilván a tét miatt döntöttek így, ez elsülhet jól és rosszul is, de nekünk nem ezzel kell foglalkoznunk.

A mostani meccs egyik fontos kérdése, hogy a múlt szerdai meccsen betegséggel küszködött Jovanovic, aki kihagyta a szombati hazai bajnokit is, bevethető lesz-e?
– Játszani fog.

A Vasas elleni szombati bajnokin több diósgyőri játékos is takarékos üzemmódban kosarazott...
– Nem véletlenül. Aho Ninát kifejezetten pihentettem a szombati bajokin, de úgy látom, hogy nem csak ő, hanem a többiek is kiszellőztek az elmúlt napokban. Rettenetesen várjuk ezt a meccset, egyfajta természetes feszültség van bennünk, ami jó dolog. A mostani meccsen nem kell tartalékolni semmire, a győzelem érdekében minden labdáért harcolni kell.

Érzékelhető egyfajta olyan nyomás például a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség, illetve egyes tagjai részéről, amit a francia csapat tagjai az első diósgyőri látogatásuk, a vereségük után megfogalmaztak, hogy a közönség részéről szalonképes viselkedést várnának?
– Lehet, hogy nem tetszett nekik itt minden, de nem is azért vagyunk, illetve vannak a fanatikus drukkerek a lelátón, hogy az ellenfelünk jól érezze magát Diósgyőrben. 

Készen állnak arra, hogy történelmet írjanak?
– Az előző napok elegendőek voltak arra, hogy feltöltsük a fizikai raktárainkat. Megfelelően rá tudtunk pihenni a mérkőzésre, és ha ugyanaz a pokoli hangulat lesz most is, mint két hete, bízom benne, hogy a szurkolók belehajszolnak minket a Final Fourba.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában