Helyi sport

2024.03.22. 15:00

,,Akkor tudunk jól röplabdázni, ha mindenki magával és a csapattal foglalkozik"

Röplabda: Extraliga

Férfi Extraliga, rájátszás, negyeddöntő 3. mérkőzés:
GreenPlan-VRC Kazincbarcika – MAFC-BME (Kazincbarcika, Don Bosco Sportközpont, szombat, 19.00)
Toronyai Miklós, a VRCK vezetőedzője: – Néha vannak olyan apró dolgok, amik látszólag semmiségnek tűnnek, de az adott pillanatban mégis számítanak, zavaróak. Mint például az, hogy a második, budapesti meccsünkön, az első szettben rossz szögben vágott be a Nap a térfelünkre, és ez a fogadásban bezavart. Persze, ezután még volt három játszma, amikben lehetett volna javítani, egyet meg is nyertünk, de összességében a MAFC két kubai légiósát kedden délután nem tudtuk semlegesíteni, a hazai csapat megérdemelten nyert. A vereség ellenére nem volt okom orrolni a csapatra, nem volt, nincs pánik, egy-egy az állás, csináljuk tovább a dolgainkat, most, hazai pályán kell maximálisan teljesíteni. Ki kell zárnunk minden körülményt, mi akkor tudunk jól röplabdázni, ha mindenki magával és a csapattal foglalkozik, ha ezen, ezeken van a fókusz.
Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása: 1-1

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában