Helyi sport

2024.02.29. 14:03

Romániai túrával folytatják a Macik

Pénteken este a Patinoarul Olimpic Brasov csarnokában szerepel a Macik hokicsapata

Boon.hu

Az Erste Liga alapszakaszának második köre keretében a 43. forduló mérkőzését 17 óra 30 perctől a Corona Brasov vendégeként vívják a miskolciak

Akik már nem kerülhetnek az első négy közé, a rájátszásban így nem lesznek kedvezményezettek, a hét mérkőzéses párharcok esetében többször kell majd idegenben játszaniuk. Az még kérdéses, hogy az ötödik, a hatodik, vagy a hetedik helyen zárnak, így Brassóba, Gyergyószentmiklósra, vagy Csíkszeredába kell utazniuk – igaz matematikailag még helyet cserélhet a Csíkszereda és az Újpest.

 

Energikus játékot vár

– Pénteken a liga egyik legerősebb csapatának otthonában játszunk – kezdte Steve Kasper, a piros-fehérek kanadai vezetőedzője, majd hozzátette: 

– A Brassó elleni meccs lesz az utolsó idegenbeli alapszakasz meccsünk, ez is jelzi, hogy milyen közel járunk a rájátszáshoz. Ennek okán nekünk is közel kell kerülnünk ahhoz a játékhoz, amelyre a rájátszásban szükség lesz. Pecsét Bálint és Makai Miklós sérülés miatt nem tarthat velünk, csakúgy mint csapatkapitányunk, Miskolczi Márk, aki a legutóbbi hazai mérkőzésen szenvedett arcsérülést. Ennek ellenére bizakodó vagyok és remélem, hogy kemény, energikus játékkal állunk elő.

Jégkorong: az Erste Liga állása 

1. FTC-Telekom 41 24 5 3 9 162–106 85

2. Corona Brasov 42 24 3 2 13 139–105 80

3. Gyergyói HK 43 21 5 5 12 161–133 78

4. Sport Club Csíkszereda 43 21 3 6 13 160–136 72

5. Újpest TE 41 18 4 4 15 125–121 66

6. DVTK Jegesmedvék 42 16 7 3 16 136–136 65

7. Budapest Jégkorong AHC 40 17 4 4 15 136–124 63

8. Debreceni EAC 42 13 4 3 22 122–145 50

9. Dunaújvárosi Acélbikák 41 8 – 7 26 95–162 31

10. FEHA 19 41 5 6 4 26 81–149 31

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!